Tour de Hongrie: tömegbukás és szlovák siker

tour_de_hongrie.jpg

A 2006-ban győztes szlovák Martin Riska nyerte a 35. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny 2. szakaszát.

A 183 km-es etapon a balmazújvárosi rajtot követően egy eltévedés, majd tömegbukás okozott izgalmakat. Hajdúnánáson ugyanis elloptak egy útirányjelző táblát. Az élen haladó tizenkét versenyző még jó irányba kanyarodott, az üldőzőboly azonban tévedésből egyenesen haladt tovább. Amikor a versenyzők észrevették, hogy eltévedtek, hirtelen fékeztek, egymásba rohantak és harmincan felbuktak. Közülük a szlovén Nik Burjeket kulcscsonttöréssel és lapockasérüléssel kórházba szállították, többen pedig kisebb-nagyobb horzsolásokkal folytatták a versenyt.
   
A szakasz végén, a sátoraljaújhelyi sprintbefutóban Riska ért be elsőnek. Az összetettben a harmadikként célba érkező holland Hans Bloks állt az élre. A magyar versenyzők – a bukás miatt is – közel félórával maradtak el a győztestől.
   
Eredmények:
   
2. szakasz, 183 km:
1. Martin Riska (szlovák, Arbö) 4:38:01 ó
2. Ivan Stevic (szerb, Team Serbia) azonos idővel
3. Hans Bloks (holland, Cyclingteam Jo Piel) azonos idővel
   
Az összetett állása:
1. Bloks 6:07:11 ó
2. Riska 1 mp hátrany
3. Stevic 5 mp h.
…16. Szórádi Balázs (FTC) 15:41 p hátrány
   
Következik a 3. szakasz, Slovenské Novi Mesto-Kassa, 129 km.

MTI