Kolonics Györgyöt pénteken 14 óra 30 perckor helyezik örök nyugalomra a Farkasréti temetõben.
A szertartáson az egyházi búcsúztatás mellett megemlékezik az olimpiai bajnokról Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Schmitt Pál a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyenesei István Önkormányzati Miniszter, Tóth Mihály Csepel polgármestere és Szabolcs Attila Budafok polgármestere. A versenyzõtársak nevében Kiss György búcsúzik Kolótól.
A temetésen jelen lesznek az olimpiai kajak-kenu válogatott tagjai és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.
Kolonics György koporsója mellett Wichmann Tamás és Reményi Péter helyezi el a bajnok kenu lapátját, a sírhoz pedig mindkét oldalon hét-hét kenus kíséri a koporsót – köztük korábbi páros társai, Kozmann György, Horváth Csaba, és edzõje, Ludasi Róbert.
A szervezõk arra kérik a sajtó kamerával, illetve fényképezõgéppel érkezõ képviselõit, hogy a ravatalozó mellett elõre foglalják el a számukra kijelölt helyet. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség tisztelettel kéri a sajtó képvielõit, hogy gyászukat és személyiségi jogaikat tiszteletben tartva a családtagokról – saját kérésükre – ne készítsenek felvételeket.