Görögország 156 sportolót indít a pekingi játékokon. A négy évvel ezelőtti olimpiát leszámítva, amelyen a hellének voltak a házigazdák, ez a legnagyobb küldöttség az ország történetében.
A csapat névsora ugyanakkor még nem végleges, mivel Ekaterini Tanu részvétele a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntésétől függ. A Sydneyben ezüstérmes futó 100-on teljesítette az indulási szintet, de 2004-ben honfitársával, a szintén sprinter Kosztasz Kenterisszel együtt eltiltották, mivel nem jelentek meg több doppingellenőrzésen.
A NOB végrehajtó bizottsága hétvégi ülésén foglalkozik az üggyel. Még az is előfordulhat, hogy Tanu megkapja a sydneyi aranyérmet, miután az Ausztráliában győztes amerikai Marion Jones bevallotta, hogy doppingolt és visszaadta összes olimpiai érmét, köztük a 100-on szerzett aranyat is.
MTI