Peking 2008: Schmitt Pál szerint kicsit hosszú volt a megnyitó

olimpiai_zaszlo.jpg

Kicsit hosszúra nyúlt a pekingi olimpia megnyitó ünnepsége – olvasható Schmitt Pál internetes naplójában.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke azt írja: "öröm volt számomra a takaros egyenruhában, fegyelmezetten lépkedő csapatunkat nézni. Jól esett, hogy  küldöttségünket  az egyébként megszokottnál jóval nagyobb taps, rokonszenv fogadta, a Madárfészek stadionban."
   
Schmitt Pál ugyanakkor arra is kitér, hogy a pazar megnyitó kissé hosszúra nyúlt, csak a 204 nemzet bevonulása két perc híján két óra hosszat tartott, és a nagy melegben még a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai is levették zakóikat a díszpáholyban, amire ritkán van példa.
   
"Többször felmerült az a javaslat, hogy a megnyitó idejének csökkentése érdekében nemzetenként csak hat versenyző vonuljon fel. Ezt azonban az olimpikonok érdekében mindannyiszor elvetettük, hiszen a megnyitó, amint ez itt Pekingben is történt, örök élmény az olimpikonok számára" – írta Schmitt Pál, aki azt is elárulta, hogy a megnyitó programjából neki leginkább a dobosok produkciója tetszett.
   
Az internetes naplóban Schmitt kitért rá, hogy négy sportágban is magyar sportvezető látja el a pekingi olimpián a technikai delegátus feladatát.
   
A MOB elnöke többek között azt írja: "megtiszteltetés a magyar olimpiai mozgalom számára, hogy birkózásban és kajak-kenuban két olimpiai bajnok, Hegedűs Csaba, illetve Vaskuti István, súlyemelésben és triatlonban pedig két fiatal rátermett szakvezető, Ádámfi Attila illetve Márkus Gergely tölti be a felelősségteljes posztot."

MTI