Kajak-kenu: Kucsera Gábor duplája

kucsera1.jpg

Sorozatunkban ezúttal Kucsera Gáborról írunk, aki Kammerer Zoltánnal párosban 1000 és 500 méteren is az aranyért száll vízre az ötkarikás játékokon.

Kucsera Gábor 2004-ben szerezte első felnőtt érmét, akkor az Európa-bajnokságon 500 négyesben nyert aranyat. Athénba azonban nem sikerült kijutnia, így a pekingi lesz élete első ötkarikás küzdelme. És egyből két számban is rajthoz áll, Kammerer Zoltánnal 500 és 1000 párosban is esélyesek a végső győzelemre.

Kucsera 2005-ben már világbajnok lett, az Eb-ezüst után Zágrábban Kökény Rolanddal 1000-en K-2-ben nem találtak legyőzőre. Rá egy évre, 2006-ban már mindkét világversenyén diadalmaskodott, azonban ekkor már Kammerer Zoltán diktálta a ritmust a hajóban. A szegedi vb-n ráadásul 500-on is dobogóra állhattak, annak is a harmadik fokára. A tavalyi évet több sérülés és betegség is megzavarta, ennek ellenére ott tudtak maradni a világ élvonalában, hiszen egy Eb-győzelem után két világbajnoki harmadik helyezés következett.

– Keményen edzünk, minden energiánkkal az olimpiai viadalra összpontosítunk. Hajtjuk egymást, jól csúszik a hajó, ráadásul talán a pechsorozat is megszakadt. Szeretnénk arannyal hazatérni – mondta a 26 éves sportoló.

A válogatási szisztéma szerint a tavaly kvótát szerzett egységek nem indulhattak az idei kontinensviadalon fő számaikban, ezért Kucsera a négyes mellett egyesben is próbálkozott, a világbajnoki címvédőtől alig lemaradva a második helyen végzett. Ráadásul a szegedi Világkupán igazán biztató főpróbát tartottak párosban- mindkét számukban elsőként értek célba, ötszázon a 2000 óta veretlen németeket előzték meg.

– Ez a győzelem feldobott minket és megmutatta, hogy az elkezdett munkát kell folytatnunk. És persze a németekben is benne van, hogy már egyszer megvertük őket. Mindkét számra ugyanannyit készültünk, de ezren érzem magunkat erősebbnek – nyilatkozta Kucsera, aki 2005 után 2006-ban is a hosszabb táv páros világbajnokaként zárta az esztendőt.

www.kajakkenusport.hu