Play backről énekelte a pénteki olimpiai megnyitóünnepségen az "Óda a hazáért" című dalt a bájos kínai kislány, mert az igazi hang tulajdonosa nem volt elég helyes ahhoz, hogy Kínát méltóképpen képviselje – ismerte be a gála zenei igazgatója.
Csen Csi-kang (Chen Qigang) neves zeneszerző egy tv-interjúban, amelyet kedden egy rövid időre a Sina.com portál is átvett, elmondta, hogy "tökéletes imázst akartak közvetíteni", ezért úgy gondolták, hogy a nemzeti érdek ezt a megoldást kívánja meg. "A gyermeknek kifejezőnek kellett lennie, jól kellett mutatnia a kamera előtt. Ehhez Lin Miao-ki tökéletes volt. A hangja azonban Jang Pej-jinek volt tökéletes – ebben az egész stáb egyetértett" – mondta Csen.
Kedd reggel a kínai médiában több helyen is megjelent a kilencéves Lin Miao-kiról (Lin Miaoke), a feltörekvő sztárról írt hízelgő portré, természetesen fotókkal alátámasztva. Ugyanakkor egy szót sem ejtettek a hangról, a két évvel fiatalabb Jang Pej-jiről (Yang Peiyi), aki ugyan kissé dundi, fogai össze-vissza állnak, ellenben gyönyörűen énekel.
MTI