Sport és politika: Testközelben a döntéshozók I. Dr. Csapó Csilla

csapocsilla.jpg

A sportos politikus: Dr.Csapó Csilla /Székesfehérvár alpolgármestere/ Sportmenedzser Konferencia szemlélete

Szeretettel köszöntelek a Sportmenedzser Konferencián! Jelentős szerepet vállaltál a sport tekintetében a hivatásodban is és a szűk környezetedben is. Mit jelent számodra a sport?

– Köszönöm a meghívást! Örömmel vettem részt ezen a Konferencián,mert úgy gondolom, hogy manapság a sport olyan fontos területe az életnek. Sok minden mást nem veszünk komolyan. Mindig csak rövid távra gondolkodunk, és ebből a rövid távú gondolkodásból a sport sok szempontból kimarad pedig egészcsapocsilla02.jpg életünket végig kíséri az, hogy egészséges életmódot folytatunk, az egészséges életvitel a mozgásnak az öröme. Nem véletlenül mondok itt örömöt, mert úgy gondolom, hogy nem csak egy racionálisan választható tevékenység, lehetőség az életben a sport, amely egy nagyon nagy örömszerzési lehetőség. Ez jelenti számomra a sport. Én ezt próbálom képviselni az önkormányzatban Székesfehérváron, a családomban a gyerekeimnél is, hogy ezt az örömszerzési lehetőséget használjuk ki azért, hogy egészségesebbek és boldogabbak legyünk.

Mennyire volt számodra hasznos ez a konferencia, nyújtott-e újdonságot, új ismereteket, amelyet fel tudsz használni a későbbiekben?

– Én nagyon örültem annak a szemléletnek, amivel találkoztam. Ami azt mondja hogy nagyon fontos az, hogy a sportra nagy hangsúlyt fektessünk. Nagyon tetszett az a példa, amit a Sportmenedzser Társaság elnöke, Koltai Iván mesélt el, hogy Németországban az anyanyelv oktatásán a történelmen és a matematikán kívül a testnevelést tartják a legfontosabb tantárgynak. Ezt a szemléletmódot nálunk is be kellene vezetni. Nem csak az elméleti tudásra, hanem a fizikai tudásra is hangsúlyt kellene fektetni.
Én ebben újat kaptam. Úgy láttam és talán kívülről így is látszik sok ember számára, hogy a sportnál mi elsősorban az élsportot emlegetjük. A sportlétesítményeknél a hiper-, szuper sportstadionokat gondoljuk pedig a sport nem ebből áll csak, hanem áll gyönyörű szép parkokból, áll azokból a kis sétányokból, erdős részekből ahol kocogni lehet, ahol kirándulni lehet, ahol kellemesen el lehet tölteni az időt sok mozgással és nagyon sok aktív tevékenységgel.

Székesfehérváron nagyon nagy sportélet van, nagyon sok ismert csapat vesz részt a sportéletben. Miket emelnél ki?

csapocsilla04.jpg– Amennyiben fölsorolás szinten kell ezt megtennem,akkor mindenképpen amire tényleg büszkék lehetünk a jégkorong szakosztályunk osztrák ligában való szereplésétől kezdve a kosárlabda csapatunk sikeres, már – már bajnokság győzteseként történő szerepléséig a női kézilabda csapatunktól az atlétikáig a vízilabdázóinkig nagyon sok első osztályú csapatunk van és még kihagytam a labdarúgást és elnézést azoktól akiket még kihagytam. Már lassan megszámlálhatatlan azoknak a sportágaknak a száma amelyek az országos bajnokságig jutnak. Sőt olimpiai bajnokunkról, öttusáról még nem is esett szó, Vörös Zsuzsáról.
Ez nagyon jó egy részről, mert élsport nélkül nincs tömegsport, diáksport. Mivel a diákoknak, gyerekeknek igen is példát kell mutatni. Nagyon jellemző, hogy egy-egy sikeres szereplés után megnő a diáksportban az utánpótlás sportban a jelentkezők száma. Ez egyfajta jó dolog. Ugyanakkor ha a finanszírozási részét nézem, és az önkormányzat kötelezettség vállalását nézem, akkor pedig sajnos előbb-utóbb rákényszerülünk mi is arra, hogy kiválasszuk azt az egy-két-három sportágat amit mint önkormányzat támogatni tud. Az Európai Unióban sem cél az élsportnak a támogatása, hanem a diáksport és a tömegsport támogatása. Az élsportnál úgy látjuk, hogy a szponzorok száma a gazdasági szervezetek vállalása viszonylag kevés és tisztelet itt a kivételnek, mert Székesfehérváron is az Alba Volántól kezdve számos cég részt vesz a támogatásban. Ezeknek a cégeknek köszönet tevékenységükért. Nagyon sokan ezt nem tartják fontosnak, támogatandó területnek. Sokszor háttérbe szorul a gazdasági szervezeteknél a sport, pedig nekünk minél több mecénásra, támogatóra lenne szükségünk. Az önkormányzatnak nem az élsport támogatása az elsődleges feladata hanem hogy minél nagyobb merítést nyújtsunk az élsportnak, minél nagyobb legyen az a szemléletváltás, minél fontosabb legyen az a szemlélet, hogy az embereknek egészségesebben kellene élni, ennek a sport elengedhetetlen része.

     csapocsilla05.jpg

Milyen konkrét terveitek vannak ennek elérése érdekében?

– A nyitott tornatermek akcióban, ami itt a konferencián is megemlítésre került, nálunk minden intézmény, minden általános iskola és középfokú oktatási intézményünk részt vesz.
Nagyon sok lehetőséget biztosítunk arra, hogy egyszerűen csak a család elmenjen asztaliteniszezni, focizni, tollaslabdázni. Nem az a cél, hogy a gyereket egyesületben öt – hat alkalommal kosarazzon, ússzon és a többi. Inkább az a cél, hogy egységesen a család gyerekekkel együtt végezze ezt a tevékenységet. Erre a nyitott tornatermek akció egy nagyon jó lehetőség. Székesfehérváron van három nagy sportcsarnok, egy nagy stadionunk és további sportpályák is épülnek amik biztosítják annak a lehetőségét, hogy el lehessen menni az utca végére focizni. A játszótér programunk is ilyen, ahol teret akarunk biztosítani a sportos kikapcsolódásra, a sportos időtöltésre.

Nagyon szépen köszönöm az interjút és sok sikert kívánok a célok eléréséhez!

XLsport – Faragó Beatrix