Tizenegy érmet nyertek fiataljaink a korosztályos világversenyeken, ami elfogadható eredmény. A birkózás legnagyobb dobása a sportágfejlesztési koncepció, amely minden más ágazatnál többet, vagyis az eddigi három ütemben összesen 650 millió forintot, továbbá százmillió forint értékben új szőnyegeket juttatott az egyesületeknek. Szekeres István 2013 márciusában a Dorogi Nehézatlétikai Club nyerte el a honlapunk, a MOB és a Decathlon által alapított, A hónap műhelye-díjat. Az áprilisi díjátadó ünnepségen az olimpiai bizottságot képviselő Tóth József, a Héraklész-program igazgatója kiemelte: a birkózás az összes sportág közül a legtöbbet kívánja az egyesületek, az utánpótlás-nevelés támogatására fordítani a kormány által odaítélt, kiemelt állami támogatásból. A szövetség közgyűlése 2013 májusában fogadta el a koncepciót. A hétéves időszak elején a versenyzői létszám látványos növelése a cé…
Folytassa a cikk olvasását: Sportágfejlesztés: jeles