TD|MMA: Werdum: Szubolni fogom Velasquez-t

fabricio-werdum-23686-1680x1050.jpg

Minden bizonnyal a 2015-ös évben végre sor kerül a nehézsúlyú bajnoki címmeccsre Cain és Werdum között, mely már húzódik egy ideje a sérüléseknek köszönhetően. Fabricio megtáltosodott azt követően, hogy búcsút intett az UFC-nek, a Strikeforce-ban elért sikereinek is köszönhetően (no meg annak, hogy a ZUFFA szépen felvásárolta a szervezetet), a brazil harcos megint visszakerült az elitbe. eletveszélyes BJJ-je mellett már állva is oda kell figyelni Werdum-ra, aki Hunt ellen begyűjtötte az interim címet, hogy Cain felépüléséig nyugodtan készülgessen. Fabricio az mmafighting.com vendégeként arról beszélt, hogyha lehetősége lesz rá, kopogtatni fogja a bajnokot, csakúgy, mint tette azt korábban Fedor ellen:

,,Páran azt mondják, hogy Cain nem mer majd levinni a földre. en viszont azt gondolom, hogy továbbra is ugyanúgy fog küzdeni, mint korábban. Még ha le is visz a földre, nem hagyja majd, hogy felálljak, meg akar majd sorozni, hisz általában így kapja el az ellenfeleit. en viszont ekkor fogom elcsípni. Úgy képzelem el, mint a Fedor elleni meccsemet, ahol szintén ez volt a helyzet. Azt látom, hogy ez a meccs a földön dől majd el.”

H.Ákos

Valóban követsz minket? Kérj értesítést az új cikkekről!

fb_ertessites.jpg

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.