Dakar: a bolíviai meló

image Sorakozót fújtak a nehézségeknek a Dakar hetedik szakaszán, ahol nemcsak az esőzések, de a magaslatok is próbára tették a versenyzők fizikai teherbírását.

„Nagyon kemény körülmények voltak, hatalmas vihar csapott le, az úton lévő gödrök megteltek vízzel, igazán veszélyes volt” – foglalta össze Sebestyén Sándor, az UNIQA Sandlander Team pilótája. „Mivel ez maratonnap, vagyis szerelőket nem hozhattunk Bolíviába, magunknak kell megoldani például, hogy szivárog a szervóolaj. Rossz lenne nélkülözni holnap, amikor több mint 800 kilométer vár ránk. Az autót egyébként is igyekszünk átnézni, de hogy kíméljük a technikát, nagyon óvatosak voltunk a mai szakaszon. Az egyetlen leküzdendő nehézség már csak a hegyi betegség, körülbelül 3500 méteren van a mai táborunk, s az egész napi magaslati autózás megviselt” – tette hozzá.

A Dakar autós mezőnye most először ment át Bolíviába, a fogadtatás pedig ehhez méltó volt. „Több tízezren voltak és fergeteges hangulat alakult ki, él az újdonság varázsa. Népi ruhába öltözött zenészek, táncosok várták a mezőnyt, nagy népünnepély kerekedett” – mesélte Sebestyén.

A magyar pilóta Bognár Józseffel és a mongol Dambinbaljir Jargalsaikhannal az 59. helyen végzett, az összetettben pedig a 63. helyen állnak. A másik sandlanderes egység a mongol Namchin Lkhamaa vezetésével a 60.-ként ért célba a szombati szakaszon, összetettben pedig a 62. helyről folytatja a világ legnehezebb tereprali viadalát.

 

A Sandlander stratégiai partnere az UNIQA, off road kiegészítőinket az Outback Import biztosítja, kiemelt médiapartnerünk a Class FM és a 4×4 MAGAZIN.

 

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.