A Huawei a magyar vízilabda-szövetség legújabb támogatója

image

A Huawei kínai távközlési technológiai cég a jövő évi riói olimpiáig reklámpartnerként és kiemelt támogatóként együttműködik a Magyar Vízilabda Szövetséggel (MVLSZ ).

    A szerződést sajtótájékoztató keretében írta alá pénteken Kemény Dénes MVLSZ-elnök és Fred Wang, a nemzetközi informatikai vállalatóriás fogyasztói üzletágának magyarországi vezetője.
     A hazai sportági szövetség első embere elmondta, hogy elsősorban a  magyar női válogatottra fókuszál a cég, amelynek segítsége már csak azért is nagyon fontos, mert az idén a különböző nemzeti együttesekre összesen tíz világverseny vár. 
    „A nyolc csapat menedzselése nem kis anyagi erőfeszítést jelent a szövetségnek, ezért is köszönet a megállapodásért” – fogalmazott Kemény Dénes. 
    A kínai fél azt emelte ki, hogy ez az első ilyen jellegű együttműködési szerződésük Magyarországon, és a Huawei számára öröm, hogy az egyik legsikeresebb magyar sportágat támogathatja.     
    Merész András, a vb- és Eb-bronzérmes női válogatott szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy a megállapodás révén – már ha sikerrel túljut a selejtezőn – együttese gond nélkül utazhat ki és vehet részt a világliga Kínában rendezendő nyári szuperdöntőjében.
    „Ha nem jön össze a finálé, akkor a nyáron, itthoni nemzetközi tornán találkozhatunk a szintén a világ legjobb csapatai közé tartozó kínai női válogatottal” – mondta. 
    A kapitány hozzátette, hogy a világliga után következik a kazanyi vizes vb, ahová azzal a céllal megy ki csapata, hogy döntőt játsszon.
    „Szeretnénk legalább megismételni az előző világbajnoki harmadik helyezést, de ideje lenne már túllépni a küszöbön, s az aranyért vízbe szállni. A döntőben pedig már bármi lehet…” – jelentette ki.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.