Szerző: Szutor Ferenc | 2015. július 13. 19:36
Talán mindenki emlékszik még a 2013-mas menetre. Nulla szél, kánikulában csúszkáltak a hajók, már amikor nem álltak meg teljesen. A Póstás valamikor a 40.óra környékén adta fel Máriafürdő előtt, és éppen a 48. órában ért be a célba (motorral).
Aztán ott volt tavalyi menet, amikor szinte arra sem volt időnk, hogy alaposabban körbenézzünk. A folyamatosan erősödő, -mondhatni viharos- szélben (folkboathoz képest) elképesztően rövid menettel 17 óra alatt teljesítettük a távot.
És akkor jött az idei verseny.
Volt ugye ez a motorozós felhívás. Bár a nyílt levélre információim szerint nem érkezett válasz a hatóságoktól, úgy tűnik hallgatólag elfogadták, hogy szerda este szélcsendben nem lehet átérni Füredre gépi segítség nélkül. A Póstásnak is ilyen megoldást kellett választania, sőt, menet közben még egy meghibásodott motorral veszteglő Sudárt is elvontatott Füredre. A rend őrei nem jelezték rosszallásukat. Itt szögezem le, hogy ezzel persze nincs megoldva a balatoni motorhasználat kérdése. De menjünk is tovább…
Előre láttuk, hogy vegyes lesz a kép, mert bár csütörtökre nem sok szelet jósoltak, valamiféle hidegfront kirajzolódott péntekre. Mi ugye hivatalból sem készültünk rövid menetre, ennek megfelelően tankoltuk fel a folyadék és élelemkészletünket. Északon rajtoltunk mert féltünk, hogy ha lehúzunk délnek, akkor valahol vízközépen szépen beragadunk. Hogy jól döntöttünk-e azt nem tudom, mert bár nem ragadtunk be vízközépen, az északi part alatt pont ugyanúgy megálltunk. Jött a vitorlaállítgatás, súlypontozás, szélcsíkvadászás. Egész jól ment a Póstás a nagyon kis szélben. A nálunk sokkal gyorsabb hajók is mellettünk álltak. Valamikor 9 óra előtt (tehát 12 órával a rajt után) értük el a kenesei bóját és meglepetésünkre ekkor itt még komoly küzdelem folyt. Olyan tumultus és ordibálás meg kiforgatás volt a fordulónál, mintha csak 2-3 órával lennénk a rajt után. Elgondolkoztunk rajta, hogy a Fehérszalagon délután 3 órára értünk ide és végül feladni kényszerültünk a versenyt. Most meg este 9 óra? Na nem baj. Van még időnk!
Gandalf a lavórban
Jött egy pici szél, amivel lecsobogtunk Siófokig, de azért ez még nem volt az igazi. Teljesen besötétedett mire Siófokra értünk. Azt gondoltuk innentől már minden rendben lesz, de a szél ezt máshogy intézte. Az eleinte délutánra, majd az esti órákra ígért keleties szél csak nem akart megjönni, sőt újra lavórba kerültünk félúton Tihany felé. Eddigre eléggé kimaxoltuk a káromkodásainkat és kénytelenek voltunk elölről kezdeni a listát. Szerencse, hogy pont erre készültünk, így nem kellett takarékoskodnunk az ellátmánnyal.
A Gandalfon is mindent megpróbáltak.
Aztán megtörtént a csoda. Valamikor 11 óra magasságában egyre egyértelműbben jött meg a keleti szél. Spi fel és indulás.
A cső után még lehúztunk délre, gondolván ott általában jobban lehet menni, de a szél csakhamar 15 csomó fölé erősödött és rájöttünk, hogy lényegében mindegy hol megyünk. Nagyjából vízközép és a délipart között csapattunk Szigligetig néhány halz beiktatásával, majd egyértelműen becéloztuk a Keszthelyi-öblöt. Persze közben ránk is virradt, aminek örültünk, hiszen a mezőny nagyobbik része már világosban jött felénk.
Nem volt száraz a visszaút első fele
A keszthelyi bójavétel után kezdődött rakkenroll! Krajc Füredig! Nem volt hideg a szél, de azért nem minden nyakunkba csapó hullám esett egyértelműen jól. Nem baj. Volt szél, sütött a nap, mi pedig vitorláztunk. Ezért jöttünk!
Kerestük a jobb pozíciót előbb a délin, majd az északin, majd újra inkább a délin. Nem tudtuk megállapítani hol a jobb. Sajnos a szél idő közben ismét gyengülni kezdett, így mire elhagytuk Lellét, újra elég lassú lett a menet. Eléggé mindenmindegy állapotban értünk Tihany alá, ahol (az előzetes híresztelésekkel ellentétben) volt még némi szél, amivel péntek este 8 óra előtt valamivel , 35 órás menet után becsúsztunk a célba.
Sajnos egyre simább lett…
Akkor azt gondoltuk, ez igazán kemény menet volt, de mint kiderült nem mindenkinek volt ilyen szerencséje. A mezőny legvégének bizony teljesen elzárták a szélcsapot, és ott ringatóztak Tihany alatt hosszú órákon keresztül, mire a limitidőn picit belül, vagy picit azon túl becsúsztak a célba.
Nekünk, és általában a lassú hajóval vitorlázó embereknek gyakran mondják hogy „hősök” vagyunk, hogy ez az „igazi teljesítmény” meg, hogy „micsoda kitartás”.
Azt gondolom ez nem így van. Mindenki olyan hajóval indul a Kékszalagon, amilyennel szeretne (úgy értem, hogy amivel igazán szeretne). Aki abba tesz sok energiát, hogy bekerüljön egy nyerő csapatba, és körbeszaladva a tavat felálljon a dobogóra, az nyilvánvaló elismerést érdemel. Viszont az sem számít hősnek, aki pontosan tudja előre, hogy esetleg 35-40 órát lesz a vízen.. Van aki így szereti, van aki meg amúgy. Persze az lehet, hogy egyiksem teljesen normális.
Csapat: Éder Bálint, Horváth Szabolcs, Szutor Ferenc
