Dakar 2009: szívinfarktus végzett a francia motorossal

pascal_terry.jpg

Szívinfarktus végzett Pascal Terry francia motorossal, aki még a vasárnapi, második szakaszon tűnt el az Argentínában és Chilében zajló, Dakar 2009 elnevezésű tereprali-viadalon.

A halálokok között az argentin hírügynökség kórházi jelentésre hivatkozó beszámolójában tüdővizenyő is szerepel. A Telam szerint az ödémát "olyan táplálék fogyasztása váltotta ki, amely a szív és a légzőrendszer leállását idézte elő".
   
A 49 éves, első Dakarján elindult versenyzőt csak szerdán találták meg a Santa Rosa és Puerto Madryn közötti szakaszon.
   
A Yamahával versenyző Terry a második etapon 197 km megtétele után értesítette a szervezőket arról, hogy kifogyott az üzemanyaga, de beszerzett valamennyit az egyik versenytársától. Később megpróbált vele két alkalommal is műholdas kapcsolatba lépni a szervezőbizottság, mindkétszer sikertelenül. A kommunikációs rendszerben valamilyen hiba lehetett, a párizsi központ ugyanis már 4-én este értesítést kapott arról, hogy működésbe lépett a motoros vészjelző rakétája, a helybéliek azonban erről csak 5-én reggel szereztek tudomást. Később az a téves információ terjedt el, hogy mégiscsak beérkezett a táborba.
   
Azután, hogy az argentin szervezők értesültek a segélykérésről, egy autót küldtek a feltételezett helyszínre, és a polgári védelem is a bajba jutott motoros felkutatására indult. Mivel a keresés eredménytelenül zárult, a csendőrség is bekapcsolódott az akcióba, végül helyi idő szerint hajnali két óra után megtalálták Terryt.
   
"Nagyon nehezen megközelíthető, növényzettel sűrűn benőtt helyen feküdt, a motorja mintegy tizenöt méterre volt tőle. A sisakját levette és behúzódott az árnyékba, ahol valameddig nyilván ellátta magát, mivel vizet és élelmet is találtak mellette" – közölte az egyik szervező.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.