Robert Lang a harmadik harmadban mesterhármast ért el, így csapata, a Montreal Canadiens idegenben legyőzte a New York Rangerst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
A kanadai együttes kétszer húsz perc után még 2-2-re állt, az utolsó játékrészben aztán előbb Andrej Markov talált a hazaiak kapujába, majd jött Lang, aki a 45., az 56. és a 60. percben is eredményes volt, s ezzel a Montreal magabiztosan nyerte a rangadót.
A nap másik meccsén kis túlzással történelmi esemény tanúi lehettek a kilátogatók, hiszen bemutatkozott a Vancouver Canucks csapatában a december közepén szerződtetett svéd legenda, Mats Sundin. Az olimpiai és háromszoros világbajnok center kilenc hónap után játszott ismét tétmérkőzésen, először azóta, hogy tavaly tavasszal – 14 év után – elhagyta a Toronto Maple Leafst.
A Maple Leafs történetének legeredményesebb játékosa nem sziporkázott: 15 perc alatt sem gólt, sem gólpasszt nem jegyzett, ám új együttese így is legyőzte a házigazda Edmonton Oilerst.
Eredmények:
New York Rangers-Montreal Canadiens 3-6
Edmonton Oilers-Vancouver Canucks 2-4
MTI