Megkapta az engedélyeket a tervezett munkálatok elkezdésére a 2010-től Forma-1-es futamnak otthont adó doningtoni pálya tulajdonosa.
A silverstoni helyszínt váltó Donington Parkban hamarosan mintegy 110 millió eurós beruházás indul. Többek között bővítik a pályát, hogy megfeleljen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) előírásainak, a csapatok számára új paddockot, egészségügyi, illetve sajtóközpontot, valamint a tribünökön páholyokat alakítanak ki.
"A fellegekben járok. Hat év kemény munkája ért véget, egyúttal feltételezhetően újabb hat kemény év vár ránk" – mondta az előkészületekre és a várható munkálatokra utalva Simon Gillet.
A tulajdonos tavaly írt alá tíz évre szóló együttműködési megállapodást a Forma-1 elsőszámú vezetőjével, a kereskedelmi jogokkal rendelkező Bernie Ecclestone-nal.
A mostanáig 41 Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstone-nak 2009-ig van szerződése, az idei futam június 21-én lesz.
MTI