Német újság Erdeiről: „Egy ökölvívó, aki még a halakat és a csigákat is megmenti”

erdeizsolt2.jpg

Egyre nagyobb az érdeklődés Németországban Erdei Zsolt szombat esti, magdeburgi címvédő mérkőzése  iránt.

A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú magyar világbajnoka  hosszú ideje rendkívülinek mondható népszerűségnek örvend német sportkörökben és a médiában is, amit nem csupán eredményeivel, hanem – a profi bokszolók körében ritkaságnak számító – szerény és közvetlen magatartásával vívott ki.
   
Erre mutatott rá pénteki "beharangozójában" a Financial Times Deutschland, amely már a címben hangsúlyozta: Erdei esetében olyan  ökölvívóról van szó, aki megmenti a halakat és a csigákat is. A tekintélyes újság mindezzel kapcsolatban a magyar világbajnokot idézte, aki egy korábbi interjúban elismerte, hogy olyan hobbihorgász, aki visszadobja a vízbe az általa kifogott halakat, s autójával megáll, ha annak útját egy csiga keresztezi. A világbajnok valójában senkinek nem akar fájdalmat okozni, ennek ellenére csaknem az egész félnehézsúly fejet hajtott előtte – fogalmazott a tekintélyes újság, amely szerint a népszerű "Madár" – aki a legtöbb profival ellentétben minden másnak nevezhető, csak harciasnak nem – talán szándékosan ölti magára az "antihős" álarcát. A kötelek között azonban – amikor nem a halakkal és a csigákkal találja magát szemben, hanem valakit azért le kell győznie – mégiscsak képes egy kis agresszióra.
   
Mindez azonban a lap szerint a hamburgi Universum számára némi problémát is okoz.  Az Universumnak jól jönne egy második Dariusz Michalczewski, aki 2005-ig valósággal vonzotta a televíziós nézőket, Erdei "előadásaira" azonban aligha gyűlnek csaknem 5 millióan össze a képernyő előtt. Még akkor sem, ha a hamburgi istálló egyetlen korábbi világbajnoka sem volt olyan sokáig a trónon, mint a 34 éves magyar ökölvívó, aki immár ötödik éve a világbajnoki öv birtokosa. S az edző Fritz Sduneknek eddig még aligha volt olyan gyors, és pontosan találó, rendkívül intelligensen bokszoló ökölvívója, mint Erdei – írta a német lap, amely "felrója" ugyanakkor, hogy a mérkőzések előtt a magyar világbajnok inkább huncut, hamiskás tekintettel állja a kamerák kereszttüzét ahelyett, hogy a többi bokszolóhoz hasonlóan indulatosan és morcosan nézne maga elé, illetve ellenfelére.
   
Mindennek ellenére a lap  úgy vélte, hogy az erős ütéseiről híres kihívó, az ukrán Jurij Barasjan kemény erőpróbát jelenthet Erdei számára. Igazi pompát azonban csakis egy címegyesítő mérkőzés hozhat – fogalmazott a német újság, utalva arra, hogy a WBO magyar világbajnokának például az eddig ugyancsak veretlen amerikai Chad Dawsonnal, a WBC félnehézsúlyú világbajnokával kellene összecsapnia.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.