A káposztásmegyeri ICE Centerben kerül megrendezésre az a küzdősport gála, ahol a K-3 bajnokság döntőin kívül Növényi Norbert, Bárdosi Sándor és Felföldi Szabolcs is ringbe lép MMA szabályrendszerben.
A pénteken megtartott sajtótájékoztatón Növényi Norbert megerősítette, hogy a január 17-én megrendezésre kerülő K-3 küzdősport gálán egy világbajnoki címmérkőzéssel búcsúzik a versenysporttól.
Ellenfele, a tőle 20 évvel fiatalabb – karate Európa- és világbajnok, kempo vb-első, kick-boksz nemzeti bajnok – román Tatar Marius lesz. Norbi felkészülése a versenyre – elmondása szerint – rendkívül jól sikerült, mindent kizárt az életéből, csak a mérkőzésre koncentrált.
A moszkvai olimpia bajnoka búcsúmeccse után visszatér a színpadra, hiszen a színészkedést is azért függesztette fel, mert inkorrektnek tartotta volna felkészületlenül érkezni a próbákra.
Felföldi Szabolcs ellenfele a háromszoros világbajnok francia Christophe Gauthierot lesz a jövő heti rendezvényen. A gall harcos már többször szerepelt Magyarországon MMA rendezvényen, s a Totalfight ketrecharc gálán kiütéssel legyőzte a szegedi Sárközi Róbertet.
Ha Felföldi Szabolcs győz a küzdelemben, akkor a WFCA holland szervezet Európa- bajnoki címe után megszerzi a világbajnoki övet is.
Bárdosi Sándor ellenfele, a székesfehérvári, de jelenleg Németországban élő Frank István kempo alapokkal rendelkezik. Bárdosi egy kisebb sérülést szenvedett az edzésen, ezért csak a délutáni közös médiaedzésen vett részt, de elmondása szerint jól felkészült a küzdelemre, mindenképpen győzni akar.
Papp Valér, a Zen Bu Kan Kempo Szövetség elnöke elmondta, hogy a K-3 gálán Növényi Norbert Viadal szabályrendszerben küzd meg a világbajnoki címért. Két évvel ezelőtt, amikor Norbi emellett a kemény szabályrendszer mellett döntött, szintén egy Viadalon mutatkozott be győzelemmel, de Felföldi Szabolcs is küzdött már ebben a szabályrendszerben.
A sajtótájékoztatón Ezüstszegi József, a gála szervezője a jelenlévő újságírók kezébe adta a K-3 bajnokság döntőibe jutott versenyzők sorsát. A súlycsoportonkénti négy finalista párosítását a sajtó munkatársai sorsolták ki.
Elhangzott még, hogy a szervezők nagy hangsúlyt fektettek a bírók kiválasztására, szakképzett, vizsgázott, MMA-ban jártas döntnökök vezetik majd a küzdelmeket.
Jegyvásárlási információk:
Jegyek már kaphatók a helyszínen, az ICE Center Budapest jegypénztárában, IV. ker. Homoktövis utca 1. (Külső Szilágyi út sarok)
Magyar Sport Háza, Horfer Serleg üzlet: Budapest XIV. ker. Istvánmezei út 1-3. fsz.
Sport Templom Budapest, VIII. ker. Rákóczi út 57.
XLsport, Budapest, XIV. Dorozsmai utca 71.
Telefonon rendelhető a 06/30 9-4444-01-es telefonszámon, és a k3@xlsport.hu e-mail címen.
Csoportos jegyvásárlási kedvezmény:
Január 14.-ig lehetőség van kedvezményes csoportos jegyrendelésre, kizárólag telefonon.
5 db jegytől 5% kedvezményt, 10 db jegytől 10% kedvezményt biztosítanak a szervezők, így a sportszövetségek, és egyesületek kedvezően juthatnak hozzá a belépőjegyekhez.
A versenyzők a Székely Budosport kesztyűiben versenyeznek, mely megvásárolható a www.budopest.hu web áruházában is.