Kemény Dénes megadta a berlini "utaslistát"

kemeny_csapat.jpg

Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerdán megnevezte azt a 16 játékost, akivel részt vesz a január 25. és 28. közötti németországi edzőtáborozáson.
   
A csapat, amelynek névsorát a szakvezető a válogatott honlapján (www.vlv.hu) tette közzé, kedden hivatalos barátságos mérkőzést játszik a vendéglátók nemzeti együttesével Berlinben, és a közös programban négy edzőmeccs is helyet kapott.
   
Kemény Dénes elmondta, hogy a mostani "kiválasztás" egy olyan folyamat része, amely legalább a március 6-8-i Volvo Kupáig tart. Ha tud, máskor is tart edzést a jelölteknek, s az összes tapasztalat alapján fogja kijelölni a július-augusztusi római világbajnokságon szereplő keretét.
   
"Bármennyire nehéz a dolgunk, a világbajnokságon szeretnénk hagyományainknak megfelelően szerepelni, ahhoz pedig meg kell ragadjak minden alkalmat, hogy a megfelelő keretet alakítsam ki. A két, rendkívül hasznos hétfői edzésnap tapasztalatai alapján hívtam be a most ismertetett listán lévő játékosokat" – mondta.
   
Az utazók:
Jászberényi Gábor (FTC), Nagy Viktor (Vasas) – kapusok, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Varga Dániel, Varga Dénes (mindegyik Vasas), Biros Péter, Bundschuh Erik, Hárai Balázs, Hegedüs Gábor, Varga II. Zsolt  (Eger), Babay Árpád (FTC), Török Béla (Szeged), Gór-Nagy Miklós (Budva), Steinmetz Ádám (Kotor), Madaras Norbert (Pro Recco) – mezőnyjátékosok

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.