Petrovics Mátyás az új női vízilabda-kapitány

petrovics_matyas.jpg

Petrovics Mátyás, az Újpest ob I-es férficsapatának vezetőedzője lesz a női vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya.

Erről csütörtöki ülésén döntött a szövetség (MVLSZ) elnöksége.
   
Amint azt Török László, az MVLSZ sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, a négy jelölt közül a tisztet december 31-ig ellátó Godova Gábor bár pályázott, a nap folyamán visszalépett, a testületi szavazáson pedig Petrovics nyert 7:6-os voksaránnyal az 1976-ban olimpiai bajnok Sudár Attilával szemben. A harmadik pályázó, Bujka Gábor volt válogatott tatabányai pólós nem kapott szavazatot.
   
Petrovics, aki február elsejétől foglalja el a posztot, hosszabb időn át dolgozott már a női válogatott mellett: így például Faragó Tamást segítette annál a nemzeti együttesnél is, amely 2005-ben világbajnoki címet szerzett.
   
Régi vágyam teljesül ezzel a megbízással, s szeretném a bennem lévő ambíciót átültetni a válogatott tagjaiba is" – mondta a 38 éves Petrovics az MTI-nek azt követően, hogy levezényelte az UTE esti edzését.
   
A lilákat irányító szakember e hónap végéig dolgozhat klubcsapatánál, utána azonban meg kell válnia a tréneri tiszttől, tudniillik a kapitányi posztot a szövetség pályázati kiírása szerint csak főállásban töltheti be.
   
"A szívemhez igen közel áll a 2005-ös, vb-aranyérmes csapat, s vannak posztok, amelyeken világklasszis játékosok játszanak, rájuk nyilvánvalóan igényt tartok, de kapitányi koncepciómnak része a fiatalítás, már  csak azért is, mivel  az utánpótlás-válogatottjaink egyre-másra hozták és hozzák a szép eredményeket. Sok tehetséges játékosunk van, a régiek és újak egészséges ötvözetével ütőképes csapat kiépítése a célom. Olyan, amely képes érmes helyezésre a világversenyeken, így már nyáron, a római vb-n is" – mondta Petrovics Mátyás, aki a szakmai stábját szeretné mielőbb megtalálni, s minél hamarabb válogatott keretet is hirdetni, mert már februárban közös edzéseket akar tartani kiválasztottjainak.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.