Női Euroliga-nyolcaddöntő: soproni esélyek, pécsi remények

kosarlabda.jpg

Kedden indul a női kosárlabda Euroliga két győzelemig tartó nyolcaddöntője, amelyben az MKB-Euroleasing Sopron pályaelőnyt élvez a lengyel Kraków ellen, a MiZo Pécs 2010 ugyanakkor Velencében kezdve próbálja meg kiverekedni a továbbjutást.

A soproniak 6/4-es győzelmi mérleggel zárták decemberben az alapszakaszt, ennek köszönhetően a B csoport második helyén végeztek, azaz még éppen kivívták a hazai rajt jogát. Az A jelű hatosban ugyancsak 6/4-gyel harmadik krakkói alakulat így a hűség városában játssza kedden az első mérkőzést, majd pénteken otthon folytatja a párharcot, az esetleges harmadik felvonásra pedig ismét a magyar bajnokhoz látogat. Székely Norbert együttese – amely veretlenül vezeti az NB I tabelláját – jó előjelekkel várja a megmérettetést, hiszen csütörtökön 23 ponttal (88-65) múlta felül  a megyei rivális Győrt, míg előtte Szekszárdon és a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Szolnok ellen sem botlott. A lengyelek a hétvégén 77-50-re győztek a hatodik helyen álló Rybnik otthonában, és önbizalmukat az is növelheti, hogy az alapszakaszban oda-vissza legyőzték a Pécset.
   
A baranyai gárda részben ennek köszönhetően csak 5/5-ig jutott az előcsatározások során, ami a harmadik helyhez volt elég, így az első és (esetleg) harmadik meccsen a Venezia vendégeként kell bizonyítania. Az észak-olaszok 7/3-mal megnyerték az A csoportot, és menetelésük közben mindkétszer jobbnak bizonyultak a Sopronnál. A téli szünetben a WNBA-s amerikai Nicole Ohlde-vel erősödött mecsekaljai csapat idén még csak MK-negyeddöntőt játszott, melyből kettős győzelemmel jutott tovább a BSE ellen. Az Euroligában újonc ellenfél – amely gyakran az óriás termetű Vanessa Hayden-Johnson "vízkiszorítására" épít – a hétvégén 66-64-re nyert a szicíliai Priolóban, és két pécsiből biztosan külön készül a nyolcaddöntőre: Füzy Ákos tanítványai közül ugyanis Vajda Anna a mesterlövészek, Iványi Dalma pedig a gólpasszadók rangsorát vezeti a teljes nemzetközi mezőnyben.
   
A Rátgéber László magyar szövetségi kapitány által irányított, címvédő Szpartak Moszkva – amely mindössze egyszer kapott ki a csoportkörben – a cseh Praha ellen próbálja igazolni a papírformát.
   
Az Euroliga-nyolcaddöntő műsora:
    ————————————
    első mérkőzések, január 27. (kedd):
MKB-Euroleasing Sopron – Kraków (lengyel) 18 ó
Venezia (olasz)-MiZo Pécs 2010 20:30 ó
    második mérkőzések, január 30. (péntek):
Kraków-Sopron 18:30 ó
Pécs-Venezia 18 ó
    harmadik mérkőzések (ha szükségesek), február 4. (jövő szerda):
Sopron-Kraków 18 ó
Venezia-MiZo Pécs 2010 20:30 ó

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.