Kirúgták a 100-0-ra győző kosárcsapat edzőjét

Kirúgták egy texasi középiskola női kosárlabdacsapatának az edzőjét, miután helyénvalónak nevezte tanítványainak 100-0-ás győzelmét.

A Covenant (Szövetség) nevű keresztény magángimnázium együttese január 13-án meghökkentő különbségű sikert aratott a tanulási nehézségekkel küzdő diákokkal foglalkozó Dallas Academy felett, amely mindössze nyolc játékost tudott kiállítani, és négy éve nem nyert meccset. Szemtanúk szerint nyomasztó fölényük ellenére a hazaiak – akik félidőben már 59-0-ra vezettek – az utolsó negyedben sem álltak le a triplagyártással, a nézők pedig hangos ujjongásban törtek ki, ahogy kedvenceik egyre közelítettek a 100 ponthoz.
   
A Dallas Morning News című napilap és a Covenant igazgatója egyaránt szégyenteljesnek és a keresztény elvekkel ellentétesnek minősítette az esetet, utóbbi pedig elnézést kért a diákok sportszerűtlen viselkedéséért. Micah Grimes edző azonban más véleményen volt:
   
"Nem értek egyet a bocsánatkéréssel. Úgy játszottunk, ahogy kellett, mindenki derekasan és becsületesen küzdött."
   
Nyilatkozata után néhány órával a vezetőség menesztette a trénert.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.