Dakar-rali: jövőre is Dél-Amerikában robog a karaván?

dakar1.jpg

Yann Le Moenner, a Dakar-ralit szervező A.S.O. irányítója a szerdai madridi tanácskozás után kijelentette, hogy a "nagy sikerre való tekintettel" ismét dél-amerikai helyszíneken rendezhetik meg a nagyszabású viadalt.

"A 2010-es esztendő hatalmas lehetőség lenne Argentína és Chile számára, hiszen ez a két ország a függetlensége bicentenáriumát ünnepli jövőre. Természetesen még más javaslatok is szóba jöhetnek" – nyilatkozta Le Moenner.
   
Az A.S.O. vezetője elmondta, hogy a helyszín kiválasztásánál nem kizárólag a gazdaságossági szempontokat fogják figyelembe venni.
   
"A nem túl távoli jövőben döntünk" – mondta Moenner.
   
"Nemrég beszéltem Etienne Lavigne-vel, a Dakar versenyigazgatójával, aki elmondta, hogy alapjaiban már megállapodtak az argentin-chilei rendezésről, ám a szerződés aláírására még várni kell egy kicsit" – nyilatkozta az MTI-nek Szalay Balázs, az A.S.O. európai képviselője, aki versenyzőként a 22. helyen végzett az autósok között az idei viadalon. "Egy pozitív fejleményről már most beszámolhatok: a nevezési díj jövőre sem változik, azaz a résztvevőknek nem kell majd mélyebben a pénztárcájukba nyúlni, mint a mostani Dakaron. Hogy a csapatoknak, a pilótáknak melyik helyszín, Afrika vagy Dél-Amerika a kedvezőbb? Nem tudom. Ebben a gazdasági válságban erre a kérdésre nincs megbízható válasz."
   
A hagyományos – korábban Afrikában zajló – Dakar-ralit terrortámadások veszélye miatt fújták le az elmúlt évben; a szervezők aztán úgy döntöttek, hogy idén Dél-Amerikában rendezik meg a viadalt. A tavalyi törlésről egy nappal a rajt előtt, január 4-én határoztak; a verseny 1979 óta íródó históriájában példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők és a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon.
   
A Dakar 2009 elnevezésű, Argentínában és Chilében lebonyolított tereprali viadal január 3-án Buenos Airesből rajtolt és január 17-én ugyancsak az argentin fővárosban ért véget.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.