Férfi kézilabda-vb – a német kapitány elégedett az ötödik hellyel

heiner_brand.jpg

A német férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedett a világbajnoki szerepléssel, illetve az ötödik hellyel, amelyet magyar válogatott feletti, három gólos győzelemmel vívott ki csütörtökön az együttes.   

Ezt hangsúlyozta  közvetlenül a zágrábi mérkőzés után elhangzott televíziós nyilatkozatában Heiner Brand, aki rendkívül elismerő szavakkal szólt a csapat teljesítményéről. Brand úgy vélte, hogy a győzelem egyetlen pillanatra sem forgott veszélyben, s a válogatott végül teljesen megérdemelten nyert.
   
Az edző utalt arra, hogy a horvátországi világbajnokságra a csapatépítés szándékával érkeztek. Ezt  erősítette meg, hogy az együttesben több fiatal játékos kapott szerepet, akik a tréner értékelése szerint mindvégig  kiválóan megállták a helyüket. Brand – aki két évvel ezelőtt a világbajnoki cím megszerzéséig vezényelte a válogatottat – annak a nézetnek adott hangot, hogy a mostani horvátországi szereplés után rendkívül derűlátóan tekintenek a jövőbe. Nagy sikernek nevezte az ötödik hely megszerzését annak fényében is, hogy a csapat több mérkőzésen is nélkülözte legjobbjait, így Michael Kraust és Pascal Henst.
   
Hasonló elismeréssel nyilatkozott a német válogatott teljesítményéről a korábbi kiváló játékos, a csapat volt kapitánya, Markus Baur. Az első ligás Lemgo  jelenlegi edzője – aki most az RTL televízió szakkomentátoraként volt ott Horvátországban – ugyancsak azt emelte ki, hogy rendkívül sikeres az új csapatépítés. A fiatalokra mindvégig nagy teher hárult, de egyikül sem vallott szégyent – értékelte Baur, aki szerint a megfiatalított német válogatott változatlanul ott van a világ élvonalában , s szép jövő előtt áll. 
   
A televíziós értékelések egyébként többnyire elismerően szóltak a magyarok játékáról, elsősorban Nagy László és Ilyés teljesítményét emelve ki.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.