Női vízilabda LEN Kupa – Ötgólos előnyt szerzett a Dunaújváros

vizilabda6.jpg

Ötgólos előnyre tett szert a visszavágóra a LEN Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Dunaújváros női vízilabdacsapata, amely szombaton, idehaza 12-7-re nyert olasz riválisa ellen.

    Eredmény:
    Női vízilabda LEN Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
DF-ELCO-DVCSH – Ortigia (olasz) 12-7 (6-2, 3-2, 2-1, 1-2)
———————————————————-     
a magyar góldobók: Primász, Szücs 4-4, Benkő N., Poszkoli 2-2
 
Mihók Attila együttese a Fabó Éva Sportuszodában a második számú európai pólós sorozat keretében a nyolcas mezőny egyik legjobb együttesét fogadta, amelyben hosszú ideje abszolút alapember Pelle Anikó, a magyar válogatott kiváló lövője.
   
Pelle ezúttal is kitett magáért, hiszen három alkalommal is bevette a hazaiak kapuját, ám a dunaújvárosiak – élükön a rendkívül gólerős, egyformán négy találatig jutó Primász Ágnessel és Szücs Gabriellával – ezen a napon megállíthatatlannak bizonyultak. Már az elején elhúztak 4-0-ra, majd 7-2 és 9-3 is volt az állás, mi több, a hajrában 12-5-nél már hét góllal vezetett a magyar csapat. A végén azonban a háló helyett a kapufát lőtték telibe a hazaiak, így a siracusai vendéggárda kettővel közelebb tudott zárkózni, a látottak alapján azonban az ötgólos előnynek is elegendőnek kell lennie a negyeddöntős pár második összecsapására.
   
A szicíliai visszavágót február 15-én rendezik.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.