Dél-Afrika nagykövetének látogatása az MLSZ-ben

"A jövő évi, hazánkban sorra kerülő labdarúgó világbajnokság számunkra sokkal több, mint a futball legnagyobb eseménye, mert azon keresztül lehetőségünk adódik és szeretnénk is növelni Dél-Afrika ismertségét a világban!"

takalani_esther_kisteleki_istvan.jpg

…foglalta össze célkitűzésüket Takalani Esther Netshitenzhe, Dél-Afrika Budapesten akkreditált nagykövetasszonya, s egyúttal jelezte, hogy ennek a szándéknak a jegyében tett munkatársaival látogatást a Magyar Labdarúgó Szövetségben, ahol Kisteleki István elnök, Elbert Gábor főtitkár és dr. Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató fogadta a vendégeket.

Miután mindkét fél annak a reményének adott hangot, hogy jövőre a magyar válogatott vendégeskedhet a világbajnokságnak otthont adó Dél-Afrikában, a nagykövetasszony kérte: legyen a jövőben szoros a kapcsolat az általa vezetett diplomáciai képviselet, illetve az MLSZ között. Kisteleki István erre máris ígéretet tett, s tolmácsolta a szövetség meghívását a telki edzőközpont május 2-i ünnepélyes avatására, valamint válogatott hazai mérkőzéseire.

– Teljesen érthető, hogy Dél-Afrika kihasználja a futball vb kínálta remek lehetőséget, s igyekszik megismertetni az egész országot a világgal, mi ebben maximálisan partnerek leszünk – jelentette ki az MLSZ elnöke. – Abban a reményben tartjuk majd a szoros kapcsolatot a világbajnokság vendéglátójának magyarországi képviselőivel, hogy a selejtezők során lesz esélyünk a jövő évi vb-részvétel kiharcolására.

www.mlsz.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.