Az egykor az európai ökölvívás szupernehézsúlyú trónját uraló Somodi Ferenc nehéz helyzetben van: az 53 éves rokkantnyugdíjas számára gyakran a napi betevő előteremtése is nehézséget okoz.
1985 júniusában az öcsémmel a tévé előtt őrjöngtük végig a budapesti ökölvívó Európa-bajnokság eseményeit, de Bacskai Imre, Ifj. Füzesy Zoltán és Alvics Gyula döntőbeli veresége után teljes letargia lett rajtunk úrrá. Na, ekkor jött Somodi Feri! A dörzsölt tatabányai vagány a szupernehézsúly mindent eldöntő ütközetében 4:1 arányú pontozással múlta felül a szovjet Jakovlevet, megszerezve ezzel a magyar válogatott hőn áhított aranyérmét. Tízezren tomboltak a Budapest Sportcsarnokban, a szurkolók vállukon vitték körbe a boldogan integető Somodit.
A monokli.com munkatársaként az elmúlt években többször írtam a múlt és a jelen magyar bokszklasszisairól, de -Somát- nem sikerült -becserkésznem-. Visszahúzódó, magának való – mondták róla. Egy e-mailnek köszönhetően a napokban mégis sikerült felvennem vele a kapcsolatot. Az 53 esztendős egykori bunyós készséggel állt rendelkezésemre. Nosztalgiázós, egy régi bajnokot bemutató portréra készültem, ám beszélgetésünk egy idő után fordulatot vett. De haladjunk sorjában
Somodi Ferencet a mai napig a legdörzsöltebb magyar nehézfiúk között tartja számon a szakma, azt mondják, az a csibészség, amit ő nem tudott a ringben, nem is létezik. Olyan kézgyorsasággal áldotta meg a Teremtő, hogy 3-4 súlycsoporttal lejjebb sem számított volna lassúnak. Alkata alapján nem volt igazi szupernehézsúlyú, de ütőerőben felvette a versenyt a mezőnnyel, lábmunkájának köszönhetően pedig fürgén lépkedett el a hatalmas fülesek elől.
Az a 85-ös budapesti -matek- nem csak számomra, de értelemszerűen a főszereplő, Somodi Ferenc számára is felejthetetlen emlék. Hiába szerzett a 79-es kölni Eb-n ezüstérmet, akasztottak nyakába jó néhány magyar bajnoki medált, a Budapest Sportcsarnokban begyűjtött aranyérmét nem überelheti semmi.
– Valóban 85 volt karrierem legjobb éve. Európai ranglistavezető voltam, Budapesten pedig az Eb-aranyat is sikerült megszereznem. A Jakovlev elleni döntő máig csodálatos élmény számomra, de az is megmaradt bennem, hogy míg a négy külföldi bíró engem látott jobbnak, addig pont a magyarnál buktam el a meccset. Jó, mi – nevet nagyot a múltidézés közben Somodi Ferenc.
A bunyós portréja nem lenne teljes, ha kihagynám belőle Lévai Istvánnal való, hosszú éveken át tartó rivalizálását. Ütközeteik végeredményét lehetetlen volt megjósolni, vetélkedésüknek különös ízt adott, hogy a pletykák szerint zsigerből utálták egymást.
– Jócskán fel volt ez tupírozva – igazít ki Somodi. – Riválisok voltunk Pistivel, és a ringben keményen összecsaptunk. A mérleg nyelve inkább felé billent, ha győzni akartam, vastagon meg kellett vernem, mert mögötte az Újpesti Dózsa állt. Szép idők, jó bunyók voltak!
Az olimpiai részvételt is -elosztotta- egymás között a két öklöző: 80-ban Lévai utazott Moszkvába, ahonnan bronzzal tért haza, Somodinak 84-ben Los Angeles jutott – volna. Fájdalom, hogy a játékokat bojkottálta a szocialista tábor, így a tatabányai bunyós utazhatott Kubába, az olimpiapótló Barátság versenyre.
A boksszal Oroszlányban megismerkedő Somodi 86-ban, a nevadai Renóban megrendezett vb-n zárta komoly nemzetközi versenyei sorát, egy évvel később pedig kesztyűit is szögre akasztotta. Eltűnt az ökölvívás közeléből, igaz, nem is marasztalták. Vett egy teherautót, s a komáromi sörgyárból szállította a környékre a folyékony kenyeret.
– 11 évig jól ment a bolt, aztán bezárt a sörgyár. Nem csak a munka lett oda, de a feleségemtől is elváltam. Úgy tűnik, csak addig voltam jó, amíg hoztam a pénzt. Padlóra kerültem – mondja keserűen, majd amikor az elmúlt tíz évről faggatom, néhány másodpercnyi, de sokkal hosszabbnak tűnő csend telepszik közénk. Érzem, vívódik, aztán csak folytatja: – Elég rosszul élek. Visszajöttem Oroszlányba, azóta csak úgy vagyok. Újra megnősültem, van mellettem egy asszony, a tündér kis feleségem, akit nagyon szeretek. Legalább a magánéletem rendben van. A mai világban nem találom a helyem, nincs munkám, rokkant nyugdíjas vagyok. A 23 szorítóban eltöltött esztendő nem múlt el nyomtalanul
A Somodi házaspár az Oroszlány melletti Majkon, egy kis téliesített nyaralóban él. A bajnok, ha akad, alkalmi munkával egészíti ki 45 ezer forintos kisnyugdíját.
– Ha azt az időt, amit a ringben töltöttem, Tatabányán, a bányában dolgoztam volna le, most 120 ezer körül lenne a nyugdíjam. Én viszont a bokszra tettem fel az életemet, de hiába játszották tiszteletemre a Himnuszt, sokra nem jutottam vele. Az a helyzet, ha kifizetjük a kis ház törlesztő részleteit, ételre is alig marad. Ha a napokban apósom nem hozott volna egy kis -csócsit-, nem lett volna mit ennünk. Amikor elgondolkodom, hová jutottam, mindig oda lyukadok ki, feleslegesen töltöttem el azt a sok-sok évet a szorítóban. Ha újra kezdhetném, az ökölvívás közelébe sem mennék – mondja szomorúan, ám következő mondataiból kitűnik, mégis imádja kedvenc sportágát, napi figyelemmel kíséri a maiak szereplését. – Drukkolok a srácoknak, sok tehetség akad köztük. Szerencsére, ők már sokkal jobb helyzetben vannak, anyagilag is elismerik őket.
Az egykor büszke, sziklaöklű bunyós ma a "semmi ágán" ül, a kilátástalanság és az elkeseredettség két oldalról karol belé.
– Eddig titkoltam, szégyelltem a gondjaimat, de most már eljutottam oda, hogy nincs mit vesztenem – mondja határozottan. – Nem tudom, hová kellene fordulnom segítségért. Ha lenne, bármilyen munkát elvállalnék. Talán a Jóisten majd megsegít!
A monokli.com szerkesztősége az ökölvívó társadalom és a sportszerető emberek összefogásával szeretne segítséget nyújtani a nehéz helyzetbe jutott Somodi Ferencnek. Bárminemű munkalehetőség vagy anyagi segítség eljuttatásával kapcsolatban a cikk szerzője a 06 70/3953-267-es telefonszámon vagy a zoli@monokli.com e-mail címen áll rendelkezésre.
Köszönet Szántó Imre mesteredzőnek szakmai segítségéért, valamint Flórián Bélának, aki felhívta figyelmünket az egykori Európa-bajnok nehéz helyzetére!
Balogh Zoltán – www.monokli.com
Fotó: Haraszti Norbert
