Dagad a kézilabda botrány, újabb bundaügy

A német Lemme-Ullrich duó megvesztegetési botrányát követően ezúttal a dán Martin Gjeding, Mads Hansen bírópáros közölte, hogy a 2008 júniusi Románia-Montenegró férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt a hazaiak 30 ezer eurót kínáltak fel nekik egy kofferben, hogy támogassák őket.

martin_mads.jpg

A játékvezetők ezt jelezték az európai szövetségnek (EHF), amely – állításuk szerint – nem vizsgálta ki az esetet. A találkozót a románok nyerték 29-24-re, és 56-55-ös összesítéssel jutottak ki a horvátországi világbajnokságra.

Ehhez kapcsolódó hír, hogy az EHF éppen arra hivatkozva nem kezdett nyomozást a 2006-os férfi KEK-döntő bundagyanújával kapcsolatban, hogy nem volt róla tudomása. A három évvel ezelőtti Csehovszki Medvegyi-Valladolid KEK-finálét követően, oroszországi kiutazásuk alkalmával a német Lemme-Ullrich párosnál a határőrök 50 ezer dollár készpénzt találtak egyikük táskájába rejtve. A játékvezetők elismerték, hogy az összecsapás előtt a házigazdák megkérték őket, döntéseikkel fordítsák az oroszok javára a találkozót, ám tagadják, hogy ezt megtették volna, illetve hogy pénzt fogadtak volna el.

Az EHF mindkét játékvezető licencét határozatlan időre felfüggesztette, és ugyanezt tette rendkívüli ülése után a Német Kézilabda Szövetség is.

Erről az esetről már el is készült az első szakértői jelentés, amely megállapítja, hogy a játékvezetők a szabályokkal összhangban ítélkeztek. Az EHF a nemzetközi szövetség (IHF) bíróbizottságának tagját, a svájci Roland Bürgit kérte fel a mérkőzés elemzésére, aki közölte: "a játék egyetlen pillanatában sem történt részrehajlás".

Az elemzés megállapításait tartalmazó közleményében az EHF utal arra, hogy "bár több olyan helyzet is adódott, amelyben a bírók kedvezhettek volna a hazai klubnak, ezt nem tették meg".

Az európai szövetség egyúttal jelezte, hogy a friss megállapítások összhangban állnak azokkal, melyeket a mérkőzés technikai delegáltja, a spanyol Jesus Guerrero fogalmazott meg.

A találkozó további elemzésére az EHF egy külső szakértőt is felkért. 

www.kezi.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.