A Volkswagen 2010-ben is indul a "Dakaron-

A Volkswagen döntött: 2010-ben ismét részt vesz a márka a Dakar Ralin. A 2009-es kettős győzelem és a dízelmotorral hajtott versenyautók történelmi diadala után a Wolfsburg-i csapat újból rajthoz áll a nemzetközi motorsport egyik legnagyobb kihívását jelentő versenyen. 

martin_winterkorn.jpg

-Nem kétséges, a Dakar 2009-ben hozzájárult ahhoz, hogy a Volkswagen márkanév mindennél fényesebben ragyogjon világszerte- – mondta Prof. Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen Csoport igazgatótanácsának elnöke abból az alkalomból, hogy megünnepelték a Dakar győzelmet a Wolfsburg-i Autóvárosban. -Úgy gondoljuk, hogy a cégcsoport jövőjére nézve igencsak jó befektetés, hogy részt veszünk ezen a versenyen, és éppen ezért határoztuk el, hogy 2010-ben ismét megmérettetjük magunkat a Dakaron- – tette hozzá.

A 2009-es versenyt, – amelyet a sorozat történetében először Dél-Amerikában rendeztek -, a Giniel de Villiers/Dirk von Zitzewitz (RSA/D) páros nyerte meg a 280 lóerős dízel Race Touareg 2-vel. A Volkswagen kettős győzelméhez a Mark Miller/Ralph Pitchford (USA/RSA) páros a második hely megszerzésével járult hozzá. -Az idei -Dakar-győzelmünk- egyik kulcseleme a tökéletes megbízhatóság, a másik, pedig az innovatív technológia volt. Ezek azok az értékek, amelyek lényegében minden Volkswagen járműben testet öltenek, hiszen a motorsport érdekében végrehajtott fejlesztésekből az általunk készített járművek is profitálhatnak- – mondta Dr. Ulrich Hackenberg, a Volkswagen csoport igazgatóságának a technikai fejlesztésekért és a gyártásért felelős tagja.

2010-ben a Dakar Ralit ismét Dél-Amerikában, ezúttal Argentínában és Chilében rendezik, január 2-17. között. Már meg is kezdődtek az előkészületek a kéthetes, országokon keresztül folyó ralira, melynek résztvevői 9500 kilométer tesznek majd meg. -Tapasztalt csapatunk, gyors pilótáink, és megbízható járműveink vannak – azaz minden adott, ami szükséges ahhoz, hogy megküzdjünk a -Dakarral- és harcoljunk a győzelemért. Ez az, amiért 2010-ben a Race Touareg 2 ismét diadalra pályázik.- – fejezte ki optimizmusát Kris Nissen, a Volkswagen Motorsport Igazgatója.

www.vw.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.