Puljezevics boldogtalan: távozhat Szegedről

Valami történt Nenad Puljezeviccsel. A világbajnokságon előbb bejelentette, hogy nem húz többé címeres mezt, majd lemondott csapatkapitányi posztjáról a Szegednél is.

nenad_puljezevics.jpg

A népszerű kapus a délmagyar.hu-nak kijelentette: nem érzi boldognak magát. Puki azt mondta, azért adta vissza a Szeged kapitányi karszalagját, mert elképzeléseit nem látta megvalósíthatónak.

– Nincs nagy baj. Csak teszem a dolgom – nyilatkozta a délmagyar.hu-nak Puljezevics. – Tizenkilenc éve vagyok profi sportoló, eddig sok jó csapatban játszottam, ezért úgy gondolom, hogy jelentős tapasztalattal rendelkezem. Voltak elképzeléseim, de nem valósultak meg. Ha nem gond, nem részletezném ezeket.

A kapus a korábban megszokott látványos védések helyett csendben teszi a dolgát a gólvonalon. A nagy változás egyik oka az elvágyódás.

– Nem tagadom, ez is belejátszik a viselkedésembe. Hetedik idény óta vagyok a Szeged játékosa. Télen beszélgettem a vezetőkkel. Elmondtam az elképzeléseimet, azt, hogy milyen feltételekkel maradok a Pickben. Még másfél évig él a szerződésem, éppen ezért gondolkodnom kell a jövőmről. Egyelőre távol állnak egymástól az elképzelések. Az idény végéig biztos, hogy a Szegedben játszom, lehet, hogy 2010-ben is a Picket erősítem, talán utána is maradok, de erre szerintem kicsi az esély. Mindig akad, aki szívesen látna a soraiban. Mivel élő szerződésem van, jelenleg ki kellene vásárolni.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.