A címvédő Boston Celtics és a Los Angeles Lakers is kikapott hazai pályán főcsoport-elődöntős első mérkőzésén, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában.
A bostoniak veresége, különösen a Chicago elleni, végletekig kiélezett, egyben kimerítő hétmeccses párharc után, és Kevin Garnett hiányában nem tartozik a nagy meglepetések közé, sőt.
A mérkőzés nagy részében a vendég Magic akarata érvényesült, olyannyira, hogy a második félidő elején már 28 ponttal is vezetett a Dwight Howard (16 pont, 22 lepattanó) húzta együttes. Innen támadt fel a Celtics, mely hét másodperccel a vége előtt már csak három pontra volt az Orlandótól, egyenlítenie azonban nem sikerült.
A Los Angeles-i találkozó végkimenetele a bostonival szemben kisebbfajta szenzációnak számít, hiszen a Lakers az egész szezonban kiemelkedett Nyugaton, ráadásul a Houstont oda-vissza legyőzte az alapszakaszban. Ezzel szemben hétfőn, a párharc nyitányán nagyon visszafogott volt a kaliforniai együttes, melyben csak Kobe Bryant játszott elfogadhatóan, ám az ő 32 pontja kevés volt a vendégek ellen.
"Nem hiszem, hogy ennél játszhatunk rosszabbul" – mondta el véleményét csapata teljesítményéről a Lakers kilencszeres bajnok trénere, Phil Jackson.
A Rocketsnél több kiemelkedő produkció is volt: Jao Ming (Yao Ming) 28 ponttal és 10 lepattanóval, Ron Artest 21 ponttal és 7 gólpasszal, míg Aaron Brooks 19 ponttal zárta az estét.
Eredmények:
rájátszás, főcsoport-elődöntők:
Keleti főcsoport:
——————
Boston Celtics-Orlando Magic 90-95
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban az Orlando vezet 1-0-ra.
Nyugati főcsoport:
——————
Los Angeles Lakers-Houston Rockets 92-100
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban a Houston vezet 1-0-ra.