Meghatározó védői nélkül, ám remek formában készül az FC Barcelona labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája-elődöntő Chelsea elleni, szerdai visszavágójára.
Az első mérkőzés gól nélküli döntetlennel zárult a Camp Nouban, ami mindenképpen meglepő, hiszen a katalán sztárcsapat ontja a gólokat a szezonban, és szombaton, a Real Madrid ellen 6-2-re megnyert El Clásicón idei századik bajnoki találatát is megszerezte.
A spanyoloknál a gólfelelősök Londonban is pályán lesznek, míg hátul, sérülés miatt ugyanakkor nem játszhat – és nem is utazik el Londonba – a mexikói Rafael Marquez, a védelem másik oszlopa, a hétvégi bajnoki derbin gólt szerző Carles Puyol pedig eltiltása miatt csak a lelátóról szurkolhat társainak.
Josep Guardiola, a Barcelona mestere az előzetes összeállítás alapján lehetőséget ad a szombaton szintén egy találatot jegyző hátvédnek, Gerard Piquének, a középső védő posztján pedig az idei szezonban többször bizonytalan teljesítményt nyújtó Martin Caceres kaphat szerepet. Ugyanakkor a védekező középpályás Yaya Tourénak valószínűleg gyakran kell majd besegítenie a kapu előtt, hogy megállítsa Didier Drogbát, a Chelsea elefántcsontparti csatárát.
Erre azért is lesz nagy szükség, mert a hazaiak holland vezetőedzője, Guus Hiddink minden bizonnyal az óvatosabb taktikát választja, mivel nyilatkozataiban már utalt rá, hogy a Barcelona kreatív támadásait nagyon nehéz megállítani. Drogba ennek megfelelően egyetlen támadóként rohamozza majd a spanyolok kapuját, míg a francia Nicolas Anelka a kispadon kap helyet, s később csatlakozhat Drogbához, ha a védekező taktika kudarcot vallana.
A Chelsea-ben visszatér Ashley Cole, az eltiltott szélsőhátvéd, akinek feladata nem lesz kisebb, mint hogy megakadályozza Lionel Messit, a Barcelona argentin zsenijét abban, hogy kiszolgálja a két támadót, a szombaton megsérült, ám szerdán minden bizonnyal pályára lépő francia Thierry Henryt, és a kameruni Samuel Eto,o-t.
A két csapat eddig összesen tizenkét alkalommal találkozott egymással, ebből ötször a spanyolok, négyszer pedig az angolok diadalmaskodtak, és három döntetlen született. A londoni Kékek legutóbbi nyolc hazai BL-találkozójukat megnyerték, igaz, a legutolsó gárda, amely győzni tudott a Stamford Bridge-en, éppen a Barcelona volt. A katalánok ráadásul ebben a szezonban még egyik idegenbeli BL-mérkőzésükön sem kaptak ki.
A várható kezdőcsapatok:
Chelsea:
Petr Cech – Branislav Ivanovic, John Terry, Alex, Ashley Cole – Michael Essien, John Obi Mikel – Michael Ballack, Frank Lampard, Florent Malouda – Didier Drogba.
Barcelona:
Victor Valdes – Daniel Alves, Gerard Pique, Martin Caceres, Eric Abidal – Xavi, Yaya Toure, Andres Iniesta – Lionel Messi, Samuel Eto’o, Thierry Henry.
játékvezető: Tom Henning (norvég)