Tó-futás hatvankettedszer Tatán

tofutas.jpg

Vasárnap 62. alkalommal rendezik meg Tatán a hagyományos futóversenyt az Öreg-tó körül.

A 14, 7 és 2 kilométeres távokra kizárólag a helyszínen, az Építők parkjában lévő rajtnál lehet nevezni, tíz óra előtt. A rendezvényre a szervezők reményei szerint az ország minden részéből érkeznek résztvevők. Eredményhirdetésre létszámtól függően akár már délben is sor kerülhet.
   
A Tatai Minimarathon előfutárának tekintett rendezvény győzteseit éremmel és pólóval díjazzák. A futóversenyt Tó-kupa névvel kispályás focibajnokság kíséri, melyen azok a családtagok is kikapcsolódhatnak, akik futás helyett a labdát kergetik szívesebben.