A ralikrossz sportágban a világon elsőként, június 20-án, Magyarországon rendeznek éjszakai futamot – ezt Hámor Iván a szakág sajtófőnöke jelentette be a Sportfogadó talk-show keddi felvételén.
A magyar és egyben közép-európai zónaversenynek a máriapócsi Rabócsi Ring ad otthont, s eseményen a teljes hazai élmezőny mellett osztrák, cseh és lengyel versenyzők is elindulnak. A szakág vezetői azt remélik, hogy az esemény hatására idehaza is ismertebbé válik a ralikrossz az emberek körében, s a sportág egyben a média figyelmét is jobban magára irányítja. A távlati cél az, hogy Angliához és más európai országokhoz hasonlóan a jövőben itthon is legyenek majd olyan ralikrossz versenyek, amelyeket élőben közvetít a televízió.
A Sportfogadóban szó esett arról is, hogy a hétvégén az év legkiemelkedőbb ralikrossz eseményére kerül sor Nyírádon, ahol május 31-én vasárnap tartják az Európa-bajnoki sorozat magyarországi futamát. Mivel a ralikrosszt csak ezen a kontinensen űzik, így a szakágban ez a legrangosabb nemzetközi versenysorozat, melynek magyarországi állomásán összesen 70 autó áll majd rajthoz. A hazaiak közül ifj. Bánkuti Gábornak van esélye a legjobb szereplésre, aki a Divízió 1A kategóriában a 30 fős mezőny első harmadában végezhet.
