Rács mögött marad az ausztrál kajakkirály

nathan_baggaley.jpg

Még legalább 2012 őszéig börtönben marad Nathan Baggaley, az ausztrálok olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakosa, aki beismerte, hogy kábítószert állított elő és forgalmazott.

A 33 éves ex-versenyzőt pénteken ítélte el a lismore-i bíróság kilenc évre, azzal a kitétellel, hogy csak öt év után kérelmezheti büntetése enyhítését. Mivel 2007 novemberi őrizetbe vétele óta már rács mögött van, erre legkorábban 2012 novemberében kerülhet sor. A sportoló testvére, aki szintén főszereplő volt az ecstasy-tabletták gyártásában és árusításában, nyolc évet kapott.  
   
Baggaley két ezüstérmet szerzett a 2004-es athéni olimpián, 2002-ben, 2003-ban és 2005-ben pedig világbajnok lett K-1 500 m-en.
   
A sportolót 2005-ben 15 hónapra eltiltotta az Ausztrál Kajak-Kenu Szövetség, mert vérében egy előre be nem jelentette ellenőrzés során anabolikus szteroidok nyomaira bukkantak. Mivel a nemzetközi szövetség a későbbi vizsgálatában – ausztrál tagszervezetétől eltérően – nem vette figyelembe Baggaley indoklását, miszerint csak beleivott testvére szteroidokat tartalmazó narancslevébe, a büntetést két évre módosította. Ügyvédje szerint éppen az eltiltás vezetett ahhoz, hogy védence rossz útra tért és a drogkereskedelemben keresett vigaszt.