65 millió euró – Kaká a Real Madridé!

kaka1.jpg

Spanyol sajtóértesülés szerint a Real Madrid 65 millió eurórért leigazolta Kakát, az AC Milan aranylabdás labdarúgóját.

    A spanyol Cadena SER rádióállomás úgy tudja, hogy a fővárosi elitklub 65 millió eurórért szerződtette le a 27 éves brazil játékost.
    A kiszivárgott hírek szerint a válogatott futballistát öt évre igazolta le a Real Madrid és kilencmillió euró lesz az évi fizetése. Kakát a jövő héten mutatják be Madridban.
    Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke, valamint az aranylabdás irányító édesapja, egyben ügynöke, Bosco Leite kedden délután három órakor egy magángéppel érkeztek a spanyol fővárosba, majd a Santiago Bernabeu Stadionba hajtottak, ahol Florentio Perezzel, a Real régi-új elnökével tárgyaltak.
    A játékmester korábban több alkalommal is hűségesküt tett csapatának:
    "A Milannak és nekem azonosak a céljaink. Csak akkor megyek el, ha eladnak" – mondta január elején.