Étteremláncot akar létrehozni Novak Djokovic

novakdjokovic.jpg

Novak Djokovic, a jelenlegi legjobb szerb teniszező komolyan elszánta magát arra, hogy vendéglátással foglalkozzon – Szerbia nagyvárosaiban működő étteremláncot kíván létrehozni, s már hozzá is látott terve megvalósításához.

A férfi tenisz-világranglista 4. helyezettje a múlt év végén nyitotta meg Novak nevű éttermét Belgrádban, s ugyanezzel a névvel akar éttermet Újvidéken, Nisben és Kragujevácon. A pénze is megvan hozzá, s csak a jelenlegi nemzetközi pénzügyi válság miatt vár terve megvalósításával – írta a Blic című újság.
   
Tőkéjét egyelőre bankban tartja, biztos befektetésekben, s várja, hogy a gazdasági körülmények jobban kedvezzenek az egyforma küllemű, ugyanazt a kínálatot ugyanazon az áron nyújtó éttermek megnyitásának.
   
A belgrádi üzlet jól megy, a vendégeket vonzza az, hogy a jelenleg legnépszerűbb szerb sportoló mérkőzéseinek emlékezetes pillanatait, győzelmei utáni belgrádi fogadtatásait nézhetik videofelvételekről nagy képernyős plazmatévéken, s miközben jót esznek, megcsodálhatják Nole közszemlére kitett trófeáit, kézjegyével ellátott teniszlabdáit, ütőit.
   
Djokovic nem az egyedüli neves szerb sportoló, akiben vendéglátós hajlamok ébredtek. Éttermet működtet Dejan Stankovic, az Internazionale játékosa, a szerb labdarúgó-válogatott kapitánya, Dragan Ciric, a Real Valladolid focistája, az NBA-ból visszavonult Vlad Divac kosárlabdázó, s a még mindig ott, a New Orleans Hornetsben játszó Predrag Stojakovic is.