Anand a következő idényben asztalhoz ül a magyar bajnokságban

viswanathan_anand1.jpg

A világbajnok Viswanathan Anand a következő idényben biztosan asztalhoz ül a magyar bajnokságban – erről szerződést írt alá csütörtökön az indiai nagymester és Nádasi Tamás, a címvédő Aquaprofit Nagykanizsa sakk-klub elnöke.

Anand elmondta, Mainz, Zürich, Korzika és a moszkvai Tal-emlékverseny után játszik majd a magyar csapatbajnokságban, amelyben akár három partit is vívhat. A debütálásra még idén sor kerülhet.
   
A sajtótájékoztatón egy asztalnál foglalt helyet a világ legjobb férfi és női játékosa, azaz Anand és Polgár Judit, valamint Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója és az Egyesült Államokban élő Polgár Zsuzsa.
   
Nádasi emlékeztetett rá, hogy Anand már tavaly a Nagykanizsához szerződött, de az elmúlt szezonban nem sikerült megfelelő időpontot találni számára a bajnoki fellépésre. Az Aquaprofit nélküle is fölényesen, 13,5 ponttal nyerte a csb-t, s készül a BEK-szereplésre.
    
Nádasi kiemelte, hogy a csapat legerősebb összeállításában Anand szerepel az első táblán, a spanyol Alexei Shirov a másodikon, Polgár Judit pedig a harmadikon. Ezután a román Liviu-Dieter Nisipeanu és a német Arkadij Naiditsch következne az erősorrendben. Rajtuk kívül az együttes játékosa még Polgár Zsófia és Portisch Lajos is, s összességében nyolc ország legjobbjai szerepelnek a klubban. Az összeállítás így komoly fejtörést okozhat Flumbort András csapatkapitánynak, mivel a szövetség szabálya szerint az egy fordulóban asztalhoz ülő 12 játékosból nyolcnak hazai sakkozónak kell lennie.
   
Nádasi jelezte: célja, hogy mind a három Polgár-lány a Nagykanizsa színeiben játsszon, ehhez kapcsolódóan idén is megrendezik a Polgár-sakknapot. Továbbá egy linaresi erősségű tornát is létre kívánnak hozni, ennek helyszíne vagy Budapest vagy – a cég profiljából eredően – valamelyik fürdőváros lenne. Az Ananddal kötött szerződés egyébként azt is tartalmazza, hogy a világbajnok feleségével Magyarországon kapcsolódjon ki. A felek a megállapodás anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra.
   
Arra a kérdésre, hogy Anand az indiai vagy a magyar válogatottnak ad-e nagyobb esélyt egy olimpiai győzelemre, a világbajnok azt felelte: nagyjából egyforma erősnek tartja a két csapatot. Portisch Lajos viszont később hozzátette, hogy amennyiben ő lesz a magyar válogatott kapitánya, természetesen nekik lesz nagyobb esélyük a sikerre.
   
Az olimpiai bajnok nagymester – aki márciusban szerződött Nagykanizsára, mivel előző klubja, a Csuti SK nem regisztrálta őt a szövetségben – külön is gratulált Anandnak, mondván, végre nem egy orosz a világbajnok. 
   
A négy sakkozó aláírt egy sakktáblát, melyet elárvereznek. A bevételt az Aquaprofit utánpótlás-nevelésre fordítja.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.