Kettős magyar siker 400 m vegyesen Monacóban

kis_gergo_peking.jpg

Kétféle éremből jutott egy-egy a magyar úszóknak  a Mare Nostrum elnevezésű körverseny monacói állomásán vasárnap: aranyat érdemelt ki Cseh László, s ezüstöt Kis Gergő.

A pekingi olimpia háromszoros ezüstérmese, Cseh a monte-carlói viadal zárónapján – a torna honlapja szerint – 400 méter vegyesen győzött 4:13.69 perces jó idővel, éppen Kis előtt, aki  4:16.94-cel érkezett be honfitársa mögött. Jellemző, hogy még a szám döntőjének harmadik helyezettje is 4:21-en kívül teljesített, vagyis nagyon fölényesre sikeredett a kettős magyar siker.