Arany fokozatú támogatás a magyar vízilabdának

vizisek.jpg

Négy évre szóló szponzori szerződést kötött hétfőn a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) az UNIQA Biztosítóval, amely a női és férfiválogatottak mellett az utánpótláskorú csapatokat is támogatja.

A megállapodást sajtótájékoztató keretében írták alá a felek.
   
Martin György, az MVLSZ elnöke konkrét összegről nem beszélt, de azt elmondta, hogy az UNIQA a főtámogató után következő státuszban, arany fokozatú szponzorként segíti a sportágat a londoni olimpiai szereplésig, egészen pontosan 2012. december 31-ig. Az MTI kérdésére, hogy mégis, pénzben mekkora összeget jelent ez, a szövetség elnöke ekként válaszolt:
   
"Az UNIQÁNAK nyilván nagyon sokat, nekünk meg nagyon keveset".
   
Az eseményen jelen lévő Kemény Dénes szövetségi kapitány a maga részéről igen fontosnak nevezte a privát támogatók megmaradását a mostani nehezebb gazdasági helyzetben és környezetben, s úgy fogalmazott: "jelentős lépés az UNIQA részéről, hogy kiáll az olimpiai bajnok vízilabda-válogatott mellett".
   
A biztosítótársaság amúgy jó ideje szponzorálja a magyar sportot. Évek óta külön is segíti az UTE és a Vasas pólócsapatainak felkészülését, de például a cég anyagi közreműködésével készül a londoni olimpiára az öttusázó Gyenesei Leila, illetve a kalapácsvető Pars Krisztián, a tavalyi, pekingi ötkarikás játékok ezüstérmese is.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.