Montenegró 100 ezer dollárt érő első helye

Az Európa-bajnok montenegrói együttes nyerte a férfi vízilabda-válogatottak idei Világligájának úgynevezett Szuperdöntőjét, és vele az első helyezettet megillető 100 ezer dolláros pénzdíjat is.

A nemzetközi szövetség (FINA) hivatalos honlapjának beszámolója szerint a podgoricai Moraca úszókomplexumban telt ház, 4 ezer néző előtt rendezett vasárnap esti fináléban a házigazdák csapata a világbajnoki címvédő, és a mostani második hely fejében 70 ezer dollárral vigasztalódó horvát együttest verte 8-7-re.
   
A dobogó 50 ezer dollárt érő harmadik fokára a legutóbb olimpiai bronzérmes szerb alakulat állhatott fel, amely 9-7-re legyőzte az Egyesült Államoknak a tavalyi pekingi ötkarikás játékokon Kemény Dénes legénysége mögött másodikként végzett gárdáját. Az amerikaiaknak a negyedik pozícióért 35 ezer járt, az ötödik olaszok 30, a hatodik ausztrálok 25, a hetedik japánok 20, a nyolcadik dél-afrikaiak pedig 15 ezer dollárt kaptak.
   
A montenegrói-horvát döntő magyar vonatkozása: az egyik játékvezető Kiszelly Gábor volt. Maga az olimpiai bajnok magyar válogatott a Világliga ez évi sorozatában nem vett részt.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.