A Szombathelyi Haladás az első fordulóban a kazah Irtis Pavlodarral, a második fordulóban csatlakozó Újpest pedig a román Steaua Bucurestivel találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében.
A szombathelyiek az európai szövetség (UEFA) sorsolása alapján július 2-án játsszák első meccsüket, a visszavágóra pedig egy héttel később idegenben kerül majd sor.
A kazah együttes története során ötször nyert bajnokságot és egyszer kupát, legutóbb pedig harmadik lett a pontvadászatban.
"Egyáltalán nem örülök az FC Irtis Pavlodarnak – mondta Csertői Aurél, a Haladás vezetőedzője. – A lehető legrosszabb ellenfelet kaptuk. Messzire kell utaznunk, ráadásul meg kell birkóznunk az időeltolódással. A kazah csapatok kőkemény futballt játszanak, nem lehet biztosra menni ellenük, a két együttes körülbelül hasonló esélyekkel várja a csatát. Egyelőre tájékozódunk ellenfelünkről, annyit tudunk, hogy anyagilag stabil a gárda, futja nekik például légiósokra is. Természetesen szeretnénk továbbjutni, mindent megteszünk a siker érdekében. Az első meccset hazai pályán játsszuk, saját közönségünk előtt jó lenne olyan eredményt elérni, ami után nyugodtabban utazhatunk a visszavágóra. A második körben az Elfsborg várna ránk. Svéd ellenfelünkkel egyelőre nem foglalkozunk, de annyit azért elmondhatok: ott már biztosan nem mi leszünk az esélyesek, és ismét messzire kell utaznunk… Alakulhatott volna szerencsésebben is a sorsolásunk."
A Haladás sikeres első kör esetén – a Debrecenhez hasonlóan – svéd együttessel találkozna tehát a második fordulóban, méghozzá az ötszörös bajnok Elfsborggal, mely a második helyen zárta a 2008-as nemzeti bajnokságot.
A bajnoki ezüstérmes újpestiek idegenben kezdik a Steaua elleni párharcot július 16-án, s a visszavágón egy héttel később fogadják nagynevű riválisukat.
A román főváros büszkeségének számító csapat óriási hagyományokkal rendelkezik. A klub az 1980-as években volt a csúcson, legnagyobb sikereként 1986-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, 1989-ben döntőt, egy évvel korábban pedig elődöntőt játszott a sorozatban. Noha az utóbbi két évtizedben hasonló sikerekre már nem volt képes, erejét mutatja, hogy 2006-ban elődöntős volt a helyét idén az Európa Ligának átadó UEFA Kupában.
A 23-szoros bajnok bukarestiek ugyanakkor a legutóbbi szezonban nevükhöz méltatlanul szerepeltek, s csupán hatodikak lettek a román pontvadászatban.