Kajak-kenu Eb – 8+1 újonc, Storcz öt aranyat vár

storcz_botond.jpg

Öt magyar aranyérmet vár a Brandenburg an der Havelben csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő kajak-kenu Európa-bajnokságon Storcz Botond szövetségi kapitány, aki elsősorban felkészülési állomásként tekint a németországi regattára az augusztusi, kanadai világbajnokság előtt.

    A szakember az MTI érdeklődésére elmondta: úgy véli, jól vizsgázott az általa meghirdetett, egyfordulós válogató, a múlt hétvégi, szegedi verseny a reális képet mutatta, s nem volt olyan szám, amellyel kapcsolatban felmerült volna egy újabb összecsapás gondolata.
    "Külön öröm, hogy a Világkupán kipróbált fiatal egységek a válogatón is bizonyítottak, és közülük sokan ott lehetnek majd az Eb-n is" – tette hozzá.
    Ahogy már többször kijelentette, Storcz a kontinensviadalt is – akárcsak a két héttel ezelőtti, szegedi Vk-t – felmérő versenynek és egy újabb felkészülési állomásnak tekinti a vb (augusztus 13-16., Dartmouth) előtt, bár természetesen az eredményesség sem mellékes.
    "Öt aranyérmet remélek úgy, hogy minden szakág hoz legalább egy elsőséget" – fogalmazott.
    Az Eb-n 36 magyar versenyző vesz részt, közülük nyolcnak ez lesz az első felnőtt világversenye, akárcsak a háromszoros olimpiai bajnok Storcznak, kapitányként.  
    "Már a Vk-n is megtapasztalhattam, mennyire más érzés kajakosként, illetve vezetőként ott lenni egy viadalon. Versenyzőként az ember csak magára figyel, kapitányként azonban mindenki másra, ez a legnagyobb különbség" – mondta a szakember, aki utoljára a 2005-ös zágrábi vb-n szerepelt a magyar válogatottban, amelynek élére tavaly decemberben nevezték ki.
    A csütörtökön kezdődő Eb a programot tekintve is szolgál némi újdonsággal, ugyanis a férfi K-4 és C-4 500 m, valamint női K-4 1000 m helyére mindhárom szakágban egy váltó került a műsorba, a résztvevők 4×200 m-en mérik majd össze tudásukat férfi és női kajakban, illetve kenuban.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.