Becker és Wilander is Budapesten a teniszezik

tenisz1.jpg

Többek között Boris Becker és Mats Wilander is részt vesz az októberben második alkalommal sorra kerülő Tennis Classics tornán, melyen a sportág legendás alakjai ragadnak ütőt a Papp László Budapest Sportarénában.

     Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy október 10-11-én a hatszoros Grand Slam-győztes Becker, illetve a háromszoros Davis Kupa- és hétszeres GS-nyertes Wilander mellett a Roland Garros-bajnok osztrák Thomas Muster, a Wimbledonban 1987-ben első ausztrál Pat Cash, a francia Henri Leconte és a francia bajnokságon 1983-ban győztes honfitársa Yannick Noah, valamint az iráni Manszur Bahrami játszik a magyar fővárosban.
    "A meghívottak mindegyike el fog jönni, a szerződéseket megkötöttük, és úgy gondolom, hogy a tavalyi sikeres rendezvény után ezek a sztárok szívesen jönnek újra Budapestre" – mondta Taróczy Balázs, versenyigazgató. – "A részletes program még kialakítás alatt van, ebben a kérdésben a sportolókkal is egyeztetnünk kell, de az biztos, hogy lesz egyes és páros mérkőzés is. Mindkét napon 3-3 találkozóra kerül sor, és igyekszünk a köztes időben is színes programokkal, show-val szórakoztatni a közönséget. Nagyon úgy tűnik, hogy ebben a sztárok is partnerek lesznek."
    A hét teniszező közül négyen szerepelnek a versenyen egyesben, a többiek pedig bemutatómeccseket játszanak. A mérkőzések mindkét napon 15 órakor kezdődnek, 10-én az elődöntőkre, 11-én pedig a bronzmérkőzésre és a döntőre kerül majd sor.
    A helyszínen összesen 5200 néző tekintheti meg élőben a teniszcsillagokat, a belépők keddtől megvásárolhatóak a Ticket Express jegyirodáiban.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.