Egységes marad a Forma-1, nem lesz párhuzamos versenysorozat

1_f1.jpg

Megállapodott egymással a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA), így utóbbi jövőre nem indít saját sorozatot.

    A FIA motorsport világtanácsának szerdai ülésén a két szervezet megegyezett a költségek csökkentésében, majd Max Mosley, a FIA elnöke bejelentette, nem lesz két párhuzamos bajnokság.
    "Nem indulok újra a vezetői pozícióért, végre béke van" – jelentette ki Mosley, aki kedden még azt mondta, maradna, mert szeretné megfékezni azt a "lavinát", amelyet a FOTA indított el azzal, hogy saját sorozat létrehozását tervezte.
    "Megállapodtunk a költségek csökkentéséről, egy világbajnokság lesz, de 2011-re szeretnénk elérni, hogy a csapatok nagyjából annyit költsenek évente, mint az 1990-es évek elején" – tette hozzá a 69 esztendős elnök. A megállapodás értelmében a jelenleg is versenyző csapatoknak motorokkal és vázakkal kell segíteniük az újonnan csatlakozó istállókat.
    A két szervezet vezetői hónapok óta próbáltak egyezségre jutni a 2010-re tervezett költségvetési plafon bevezetésével kapcsolatban, amelynek lényege: nagyobb fejlesztési és technikai szabadságot kaptak volna azok az F1-es istállók, amelyek nem költenek többet, mint a nemzetközi szövetség által meghatározott évi 45 millió euró.
    A FOTA-t alkotó istállók – McLaren-Mercedes, BMW Sauber, Renault, Toyota, Brawn GP, Ferrari, Red Bull és Toro Rosso – azzal a feltétellel jelentkeztek a 2010-es bajnokságra, hogy megoldják a FIA-val a költségvetési vitát és rendezik a FOM-mal (Formula one management), Bernie Ecclestone cégével a közvetítési jogok kérdését. A FIA múlt péntekig adott határidőt, hogy ezek a csapatok feltétel nélkül nevezzenek a jövő évi bajnokságra, de ez nem történt meg.
    A Williams, a Force India és három új csapat (USF1, Campos és Manor) feltételek nélkül elfogadta a FIA javasolta szabályokat.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.