Kevés ennél különösebb Derbyt futottak Magyarországon, egyrészt egy régi lóversenyes mondás szerint, ha egy évjáratban sok jó ló van, az mind rossz, márpedig vasárnap 19 ló futott a Kincsem Parkban, bár egyet lejelentettek, de ez azzal is magyarázható, hogy egy derbyben indulni akkora tisztesség, hogy a nevezési pénzt azok is megkockáztatják, akiknek szemernyi esélyük sincs rá. Az öt ascoti napon is mindig akadt egy olyan hendikep, amelyben 30 vagy annál több ló indult, csakhogy elmondhassák, ott voltak a Royal Ascoton.
Az idei Derby inkább azért volt különös, mert a 2400 méteres távon három olyan ló is akadt, aki ezt megelőzően 900, 1200 és 1300 méteren indult, amire még sohasem akadt példa. Többek között a legnagyobb favorit, Dr. Guru, aki az 1600 méteres Nemzeti Díjban társait nyolc hosszal elszórta, majd utána Pozsonyban jó nemzetközi mezőnyt vert 1200 méteren, s nevezve van a szintén rövidtávú kölni Silberne Peitschére, az Overdose által tavaly megnyert Baden-Baden-i Goldene Peitsche kisöccsére.

Mikóczy Zoltán három lova is indult a Derbyben. Itt még a verseny előtt, zsokéival a jártatóban.
Dethrone legutóbb Christophe Soumillonnal a nyeregben, fantasztikus csatában nyert a Kincsem Parkban. Most is egy jónevű külföldi zsoké, az angol Gary Hind lovagolta.
Dr. Gururól beszélték a legtöbbet a fogadók. Legutóbbi versenyeit jóval rövidebb távokon nyerte, ezért kérdéses volt, bírja-e majd a 2400 méteres futamot a végéig.
Windsor, az Alagi Díj nyerője volt az egyik legnagyobb esélyes. Lovasa Zdenko Smida.
Garabonciás a jártatóban. Az Alagi Díjban csak az utolsó métereken kapott ki Windsortól
Mikóczy Zoltán Detrhonéban bízott, akit áprilisban Soumillon csodálatos lovaglással bűvészkedett be a célba, de azóta két versenyben is lemaradt. Pedig Windsor jó mezőnyt vert nemrég a Derby felkészítő versenyének tartott Alagi Díjban, igaz, csak a végén tudta legyűrni Siklósi Tamás Garabonciását.
Siklósi több szempontból is különös alakja a magyar tulajdonosoknak, pár éve Gazduram volt az Osztrák Derby legnagyobb esélyese, mégis eladta a verseny előtt pár héttel a verebek szerint 30 millióért egy olyan embernek, aki halálos beteg volt, de egész életében arra vágyott, hogy derbyt nyerjen. Kívánsága teljesült, de alig élte túl pár héttel. Siklósi másik különös, de annál örvendetesebb vonása, hogy mindegyik külhonban vásárolt csikójának jól hangzó magyar nevet ad, az egyik leghíresebb közülük Városbíró, aki Overdose feltűnéséig évekig uralta a magyar rövidtávú versenyeket. Magyar Derbyt viszont eddig nem sikerült nyernie, bár Kulcskirálynő tizenhárom éve csak fejhosszal kapott ki Pierrótól, mivel lovasa nem tartotta be a tulajdonos taktikai utasítását, és korán felvette a versenyt.

A 87. Magyar Derby mezőnye a start után párszáz méterrel.
Röviddel a cél előtt. Garabonciás (belül) éppen visszaveszi a vezetést Dr. Gurutól, ekkor éri utol őket Csillaghullás (kívül).
Ennyi volt a célban Garabonciás és Csillaghullás között. Még száz méter és lehet, hogy utolérte volna.
Garabonciás a verseny után a főtribün elé érkezik, mögötte trénere, Kovács Sándor fut, hogy gratuláljun lovának és lovasának, Stanislav Georgievnek.
Garabonciás a díjátadás után.
Idén viszont végre sikerült, bár lovasa most is elég korán élre ment és egy félvér majdnem leelőzte, de Garabonciás visszaverte a papíron teljesen esélytelen Csillaghullás támadását. Utóbbi remek szereplésén sokan csodálkoznak, hogyan kerül ide egy félvér, csak elfelejtik, hogy anyja a nagyszerű Csemete, s az egész család kiváló félvér família, amelyik már sok jó lovat adott, mindenesetre egy derbyben régen fordult elő, hogy a sima befutó kétszázra százezer forint felett volt.
Mikóczynak és Overdose idomárjának viszont nem hozott szerencsét a futam, különösen utóbbi utasításaira voltunk kíváncsiak a jártatóban, hiszen kilenc Ribárszki idomított indult, vagyis szinte csak úgy kezdhette, mint Czinege elvtárs az április 4-ei díszszemlét, hogy erőt, egészséget, zsokék! Overdose tulajdonosának viszont abban igaza lett, hogy Dethrone jobb, mint Windsor, de előbbi is csak hatodik lett A futam után a kissé elkeseredett Mikóczy Zoltánt is megkérdeztük, aki készségesen nyilatkozott a PannoniaOverdose.hu-nak:
Nem a legjobb pillanatban kérdezünk
Valaki nagyon elátkozott bennünket, remélem, hogy ez a rossz sorozat egyszer majd csak megtörik. Számomra óriási csalódás volt Dethrone és Windsor teljesítménye is, Dózi apai testvérétől, Quai Brany-tól nem vártuk, hogy megváltsa a világot… Hozzátartózik a lóversenyzéshez, hogy az ember megtanuljon a földön maradni, ehhez időnként kell kapni pofonokat is. Másrészt viszont nagyon örülök annak, hogy Garabonciás csapatának és tulajdonosának végre hosszú-hosszú évek után összejött a Derbygyőzelem. Ez talán visszaadja a hitüket, és megerősíti bennük azt, hogy nem szabad ettől a gyönyörű sporttól egy lépést sem eltávolodni.
Legutóbb úgy váltunk el egymástól, hogy csütörtökön kiutazol Overdose-hoz Franciaországba…
Nantes-ban fantasztikusak a körülmények. Olyan, mint amikor egy Trabantból átülsz egy luxusautóba. A pálya futófelülete kiváló minőségű, rend és tisztaság mindenütt, a munkáját mindenki fegyelmezetten végzi. Ez egy másik világ, amíg az ember ezt nem látja, addig nem hiszi el, hogy ilyen óriási a szakadék a profi tréningviszonyok és a magyar között, sajnos. Még a homokpálya is sokkal jobb, mint amin ő Alagon futkosni szokott. Mit mondjak? Még azt az erdei utat is rendszeresen locsolják, hogy megfelelő mélységű legyen talaja, ahol a lovak csak kisétálnak a pályára. Abszolút ideális hely. Amíg nem tudunk ilyen körülményeket teremteni, addig nem lehet elvárni, hogy a Magyarországon tréningező lovak hasonló eredményeket érjenek el. Az első- és az ötödosztály nem tud egymással versenyezni.
Tehát a körülmények ideálisak, hogy érzi magát Overdose?
Dózi nagyon jól van! Fokozatosan veszi fel a versenyformáját, a kondíciója napról-napra jobb és jobb. Naponta két-három kör könnyű galoppmunkát végez az ottani versenypályán. Ettől azt várjuk, hogy folyamatosan javuljon a kondíciója. A patája javulófélben van, még egy 4-6- hetes utókezeléssel számolunk. Ez idő alatt annyira be tud nőni az a lyuk, ami a bal első lábában van, hogy ez az újrapatkolásnál már nem szabad, hogy problémát jelentsen. Ezután lehet majd Dózit nagyobb mértékben terhelni.
Versenyformát említettél. Ez azt jelenti, hogy a gyógykezelés mellett már esetleg versenyekre felkészítő tréningmunka is folyik?
Az eredeti elképzelés az volt, hogy csak rehabilitációra utazik ki Nantes-ba, de miután ott csapatmunka folyik, fokozatosan egyre inkább versenyformában érzi magát. A probléma is pont ebből adódik, mert a tipikus francia edzésmódszer az, hogy kimegy harminc ló, és együtt dolgozik. Ez úgy érzem, kezdi zavarni, hiszen ő eddig mindig egyedül végezte a munkáját. Azért is, mert senki sem tudta a tempóját tartani. Itt is ez a probléma, már három-négy lépés után beéri az előtte lévő lovat, akkor vissza kell fogni ügetésbe, majd megint beindul Úgyhogy egyfolytában harcol vele a Barbi, ezért abban maradtunk, hogy a lónak egyedül kell dolgoznia.
Ki irányítja az ottani munkát?
Monsieur Henri-Alex Pantal, aki Franciaország tíz legjobb trénere közé tartozik. Ő egy évtizedes, számára jól bevált edzésmódszert alkalmaz. Ebbe viszont Overdose nem illik bele, mert őt ilyenkor is viszi a szíve. Azért is utazom szerdán reggel Ribárszki Sándorral és az állatorvossal újra Nantes-ba, hogy ezt megbeszéljük. Pantal úr vagy elfogadja azt a kívánságunkat, hogy egyedül és önállóan dolgozzon a ló, vagy ha nem, akkor elvisszük máshová. Ugyanis ez a ló számunkra egy kincs, neki meg egy a sok közül. Ő úgy néz ránk, mintha a Holdról jöttünk volna, mintha azt sem tudnánk, mi a lóversenyzés, amikor ő már több, mint tíz éve mestertréner, nehogy már mi akarjuk megmondani, mi a jó.
Viszont ezt a lovat mi ismerjük, mi készítettük fel eddigi versenyeire, és velünk nyert tizenkét versenyt a tizenkettőből. Nem szokhatja meg, nem fogadhatja el, hogy más ló van előtte. Neki az kell, hogy ő legyen az első, és az ottani munkamódszer ezért nem felel meg a számára. Nem ez a célom, de ha kell, elhozom a lovat, mert nem akarom a szívét megtörni.
Overdose épp csak túl van egy hosszú utazáson, ha mégis arra kényszerülsz, hová kerülhet?
Chantilly-be, vagy Pulborough-ba, de erről majd a jövő hét elején…
Legyen így.