Képek: Talma tizenhetedik lett a Függetlenség Napján

talmalead.jpg

A Függetlenség napja Amerikában az egyik legnagyobb ünnep, ezen a július 4-én a motorosok kiváló produkcióval lepték meg a házigazdákat. A délelőtti szabadedzésen Talmácsi Gábor a pénteki idején nyolc-tizedet javított, és tovább csökkent a különbség az előtte levőkhöz képest.

A Scot csapat magyarja 1’24.114-et repesztett. Capirossi egy, Gibernau két tizeddel előzte meg a magyar versenyzőt. A délutáni időmérő edzésre további változtatásokat eszközöltek a mérnökök, és Talma is úgy érezte, hogy van még néhány kanyar, ahol faraghat az idején.

talma_laguna1001.jpg

A kvalifikációs tréning jól kezdődött Talmácsi a tizennegyedik idővel rendelkezett sokáig. Majd a többiek elkezdtek gyorsulni, Gábor viszont küzdött a motorral, de nem jöttek a jó köridők. A délelőtti idejétől négy tizeddel elmaradt a magyar versenyző, így a tizenhetedik helyről várhatja a holnapi rajtot. Az első sorból a kétszer is hatalmasat eső Lorenzo, mellette Valentino Rossi és a motoron szintén átszaltozó Stoner indulhat.
Az időeltolódás Laguna Secában mínusz kilenc óra Budapesthez képest, így a vasárnapi versenyt magyar idő szerint este 11 órától rendezik.
 talma_laguna1002.jpg

17. Talmácsi Gábor 1’24.528
Nagyon nehéz volt számomra ez az edzés, küzdöttem a gyors körökért, de nem tudtam kihozni a maximumot. Eddig mindig sikerült javítanom, most azonban elmaradtam az eddigi legjobbamtól. A mérnökeimmel átbeszéljük a lehetséges változtatásokat, eddigi érzéseket, és mindent megteszünk az előrelépés érdekében. Holnap nagyon szeretnék előrébb lépni, hiszen többet érzek magamban és a motorban a mai teljesítménynél.

talma_laguna1003.jpg

Red Bull Amerikai Nagydíj, Laguna Seca, időmérő edzés 2009. július 4
1. Lorenzo                   1’21.678
2. Rossi                       1’21.845
3. Stoner                     1’21.910
4. Pedrosa                   1’22.113
5. Dovizioso                1’22.135
17. TALMÁCSI          1’24.528

XLsport – Forrás: FASTER Management LLC.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.