Százötvenes tempónál esett Talmácsi

A verseny napján Talmácsi Gábor már korán reggel a Laguna Seca-i versenypályára ment, hogy elkerülje a közlekedési dugót.

Talma jó hangulatban készült a bemelegítő edzésre, ahol több változtatást is kipróbált a motorján. A magyar versenyző egy tizeddel maradt el eddigi legjobb körétől a warm up húsz perce alatt, 1’24.271-es köridőt teljesített a kaliforniai aszfaltcsíkon.

Talmácsi a tizenhetedik rajthelyről vághatott neki a harminckét körös versenynek. Remekül rajtolt, a jó indulással rögtön két hellyel előrébb került. Ezt a pozícióját tartani is tudta a Scot csapat versenyzője, majd a harmadik körben elesett. Gábor motorjának eleje elment a kanyarban, a motoros pedig nem tudta a csúszást megakadályozni, így a sóderágyban végezte. Körülbelül 150 km/h órás sebességnél esett a magyar világbajnok. Talma szerencsére jól van, a védőfelszerelések megóvták a komolyabb sérülésektől. Végül csak tizenkét pilótának sikerült befejeznie a nagydíjat, melyet Pedrosa nyert, megelőzve Rossit és Lorenzot. A világbajnokságot Rossi vezeti 151 ponttal, az őt üldöző Lorenzonak 142, Stonernek 135 pontja van. 

Talmácsi Gábor

Csalódott vagyok, hogy nem sikerült befejeznem a versenyt, főleg úgy, hogy a motor jobb volt, mint a reggeli edzésen. Az egyik kanyarban minden előzmény nélkül egyszer csak hirtelen elment a motor eleje, esélyem sem volt, hogy kivédjem az esését. Szerettem volna pontot szerezni, de ez most nem sikerült, ez tovább motivál a következő versenyekre. Jó irányban vagyunk a beállításokkal hamarosan eredménye is lesz ennek.

Red Bull Amerikai Nagydíj, Laguna Seca, 2009. július 5

 1. Pedrosa

2. Rossi

3. Lorenzo

4. Stoner

5. Hayden

-. TALMÁCSI

A világbajnoki pontverseny állása:

Rossi               151 pont

Lorenzo           142 pont

Stoner              135 pont

Pedrosa             92 pont

Edwards            76 pont

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.