Ma sem dől el a Vasas labdarúgócsapatának sorsa

vasas.jpg

Kedden (ma) sem kerül sor szerződéskötésre a Vasas labdarúgócsapata és a lehetséges befektető között.

Ez a klub MTI-hez eljuttatott keddi közleményéből derül ki.
   
"A felnőtt labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságok eladásával kapcsolatban a mára halasztott döntés előtt a vevőjelölt a délelőtt folyamán új módosításokat igényelt a már többször egyeztetett és az egyesület elnöksége által is elfogadott szerződésekben" – olvasható az újabb halasztás okáról.
   
Az egyesület szerint emiatt "a mai véglegesítés és aláírás valószínűleg nem tud megtörténni, hiszen a Vasas ügyvezetésének a vevő által kért lényeges kiegészítéseket az elnökség tagjaival is egyeztetnie szükséges". A klub jelzi, hogy újabb határidő kitűzése nélkül, a lehető leghamarabb igyekszik a vezetés pontot tenni az ügy végére.
   
A Vasas SC vezetősége múlt kedden hagyta jóvá a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság értékesítéséről szóló adásvételi tervezetet. Az elnökség akkor azzal a kitétellel adott engedélyt az ügyvezetésnek a megállapodás megkötésére, hogy a szerződést legkésőbb múlt csütörtök 18 óráig a feleknek alá kell írniuk, de akkor a befektetőjelölt kedd 17 óráig haladékot kért. A Népszabadság múlt keddi számában arról számolt be, hogy a befektető egy magyar-osztrák cég lehet, amely mögött egy orosz pénzügyi csoport áll.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.