Davis Kupa – Baranyi kijelölte csapatát, a bennmaradás a tét

baranyi_szabolcs.jpg

Baranyi Szabolcs, a magyar Davis Kupa-válogatott kapitánya kedden kijelölte csapatát a moldovaiak elleni, pénteken kezdődő gödöllői találkozóra, amelyen a bennmaradás a tét.

A szakvezető Balázs Attilát, Bardóczky Kornélt, Varga Róbertet és Lukács Dénest hívta meg a vasárnapig tartó összecsapásra, amelyen a magyarok a kiesés ellen küzdenek a DK euro-afrikai zónája II. csoportjában.
   
"Sajnos, a kiválóan szereplő Kellner Ádám vádlisérülése még nem jött rendbe, ráadásul Bardóczky hátfájdalmakkal bajlódik, így elképzelésem szerint Lukács Dénes és Balázs Attila kezd pénteken – mondta az MTI-nek a magyar DK-kapitány. – Hazai pályán játszunk, mindenképpen győznünk kell."
   
Baranyi szombaton már beveti Bardóczkyt, aki Varga Róberttel lép pályára a párosban.
   
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vendégek még nem érkeztek meg és nincs is információ arról, mikor jönnek.
   
A sorsolást csütörtökön 13 órakor rendezik meg, pénteken 12:30, szombaton 13, vasárnap pedig 11 órakor kezdődnek a mérkőzések. A belépés ingyenes lesz.
   
A magyar válogatott márciusban a csoport első fordulójában Győrben 3-2-re kikapott a bolgároktól, ezért kényszerült az osztályozóra. A Baranyi-gárdának tavaly szintén meg kellett küzdenie a bennmaradásért.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.