Több száz Huracan-szurkoló tüntetett szerdán az argentin labdarúgó-szövetség épülete előtt, mert a drukkerek szerint együttesük a játékvezetők hibás ítéletei miatt vesztette el a tavaszi bajnoki (Clausura) címet a vasárnapi, utolsó fordulóban.
Az Huracannak már a döntetlen is elég lett volna a bajnoki címhez, mivel egy pont előnnyel vágott neki a zárótalálkozónak, amelyet éppen a második helyezett Vélez Sarsfielddel vívott. Az összecsapást az utolsó percekben szerzett góllal 1-0-ra nyerte a Vélez, a találatot azonban egy, az Huracan kapusa ellen elkövetett szabálytalanság előzte meg, amelyet a játékvezető nem fújt le.
Gabriel Brazenas hétfőn a helyi médiának nyilatkozva elismerte hibáit, s bocsánatot kért az érintettektől. Az Huracan szerdán közleményben kérte a szövetséget, hogy szankcionálja a téves játékvezetői ítéleteket.
A csapat szimpatizánsai a szerdai tüntetésen azt követelték, hogy a vezetőbírót és asszisztensét, Ricardo Casast életre szóló eltiltással büntessék, mert elhibázott döntéseikkel nem csak a bajnoki elsőségtől fosztották meg az Huracant, de emiatt a győzelemért járó pénztől is elesett az egyébként alacsony költségvetéssel működő egyesület. A második hely ráadásul azt is jelenti, hogy a klub nem indulhat jövőre a Libertadores Kupában, Dél-Amerika legrangosabb klubsorozatában.
A demonstrációhoz a rendőrség is kivonult, de erőszakos cselekményekre nem került sor. Az Huracan-drukkerek egyik tagja hangosbeszélőn közölte Brazenas lakásának címét, a szurkolók azonban nem "látogatták meg" a játékvezetőt.